Mindig érdeklődéssel olvasom a tudományos képzéssel foglalkozó cikkeket. Így történt ez most is a nol.hu oldalán megjelent, Zawadowski Alfréd tollából megjelent írással is, amely a mai egyetemi, és azon belül a természettudományos képzés állapotát. Azt, hogy milyen siralmas helyzetben vannak a magyar egyetemek, azt, hogy nemzetközi viszonylatban túl sok egyetem és más felsőfokú képzettséget (vagy annak érzését) adó intézmény üzemel nálunk, azt, hogy nagyon sok "álhallgató" van, akik csak a társadalmi juttatások (TB, kedvezmények) miatt marad éveken át az egyetemen.

Azt most hagyjuk, hogy egy egyszerű szabállyal meg lehetne szüntetni az egyetemeken kempingezők helyzetét, ugyanis ha az egyetemi hallgatói jogalapon juttatandó járulékok és kedvezményeket mondjuk 6 évben maximalizálnánk, akkor nem lenne senkinek ezt az időszakot a végtelenségig nyújtania.

De amiért billenytűzetet ragadtam, annak más oka van.

Ez pedig a mostani természettudományos képzés, és a hozzá kapcsolódó "imidzs".

Abban a szerencsés, vagy lehet, hogy nem az, helyzetben voltam, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiváló ifjú kutatóinak járó különdíjban részesültem pár évvel ezelőtt. Ami persze nagy örömmel tölti el ezt az ifjú szívet, hiszen azért mégis csak elismerés, mégiscsak valamennyi pénz, meg aztán a dicsőség is, ami vele jár.

Nos, azon a dicső szombati napon beálltam a sorba az Akadémia dísztermében, ahol plakett, boríték, kézfogás, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Még most is emlékszem, ahogy a gondolatok a fejemben kavarogtak hazafele menet, hogy akkor lehet, hogy mégiscsak megérte heteken, hónapokon át az egyetemi laborban küszködni, programot írni, az eredményeket elemezni, a cikkeket, szakdolgozatot megírni.

A nagy örömöm egészen hazáig tartott, ahol az ebéd alatt bekapcsolt tévében éppen egy focimeccs után osztották ki a legeredményesebb játékosnak kijáró "meccsdíjat".

Ami egy pontosan ugyanakkora összeg volt, mint az én akadémiai különdíjam.

Csak a fejemet fogtam, hogy mennyire hülye vagyok.

Pedig hát pont erről van szó. A tudománynak, a tudományos vagy mérnöki képzésnek nincs súlya, mert a szakmának, a szakmát gyakorlóknak nincs érdemi helye a mai társadalomban, főleg itthon. Mikor hallott valaki utoljára akármilyen riportot, híradóban elhangzó jelentést, vagy újságcikket, ahol (magyar) tudománybeli vagy mérnöki pályát választókat dicsőítettek?

Na ugye.

Ez régebben (mondjuk 20-30 évvel ezelőtt) teljesen normális volt. Csak közben eltűnt a médiákból. Ehelyett inkább azt láthatja az ember mostanság, hogy csonthülyeként is megélnek elég sokan, meglepően jól.

Akkor pedig tényleg inkább a foci a nyerő, nem?