Érdekes posztot olvastam a komment.hu-n az USÁ-ról, arról, miként változik a róluk kialakult kép a volt szocialista országokban, hogy miként változik az amerikaiknak a saját magukról kialakított képe. A következő kijelentés megragadta a fantáziámat:
"Mert Amerikában szent a gondolat- és véleményszabadság. Az amerikai társadalomnak nem az a feladata, hogy betiltsa ezeket a szervezeteket, hanem az, hogy megtalálja azokat az eszközöket, amelyekkel ellensúlyozhatja tevékenységüket, hogy elmagyarázza a közvéleménynek, miért veszélyesek és hogy semmissé tegye a hatásukat."
Ez a vélemény akár egy biológia könyvben is elhangozhatott volna a vírusok terjedéséről, és annak megakadályozásáról.
Arról van ugyanis szó, hogy egy ötlet, egy gondolat(sor), egy eszme, attól a pillanattól kezdve, hogy kikerül a társadalomba, nagyon nehezen pusztítható el (vagy ki). Nagyjából ugyanígy működik ez a vírusokkal (vagy baktériumokkal) is. Amint kikerülnek a környezetben és megfelelő hordozót találnak, nagy valószínűséggel elpusztíthatatlanok.
Mit tehet ilyenkor az ember?
Azt nagyjából a lehetetlennek egyenértékű elvárni, hogy minden egyes vírus egyedet (ha erről egyáltalán szó lehet, hiszen a vírusok esetében még az sem biztos, hogy élőlényről van-e szó) elpusztítsunk. Egyrészt ez a feladat, a teljes annihiláció, önmagában is nagyon nehéz, másrészt pedig az is lehetetlen, hogy valaki azt kimondja, hogy egy bizonyos fajta vírus nincs többé. Hiszen ezt ellenőrizni, kétségek nélkül bizonyítani, lehetetlen.
Egy dolgot viszont ennél sokkal könnyebb elérni.
Azt, hogy az éppen kérdéses populáció megfelelő mértékben immunis legyen. Ehhez nem kell más, mint egy védőoltás, ami kellő számú egyednél (a vírus fertőzőképességét, virulensségét és a megbetegedési és halálozási rátának függvényében) egy kívánt mértékű immunitást idéz elő. Vagyis megállítja a vírus további terjedését anélkül, hogy az egyedet ezzel beteggé tenné, esetleg megölné.
Ez az egyetlen módja annak is, hogy a jelenlegi, az társadalmi együttélés szempontjából igencsak károsnak mondható, és bizonyos rétegeket kirekesztő vagy megbélyegző gondolatok, ideák ellen harcoljunk. A gondolatokat megszűntetni nem lehet. Ismertek, terjedni fognak mindaddig, amíg megfelelő befogadóhelyet (agyakat, amelyek szájakkal és tüdővel, lábakkal és kezekkel vannak összekapcsolva) nem találnak maguknak.
Ha a társadalom megfelelő immunitást mutat ilyen és hasonló gondolatok ellen, akkor egy új egyensúlyt ér el, amelyben ezen gondolatok nem fogadtatnak be, és terjednek tovább.
A biológiai logikát tovább folytatva, egy radikális gondolat is csak akkor lesz igazán életképes a szónak abban a értelmében, hogy megfelelő nagyságú populációt képes elfoglalni, ha csak annyira radikális, hogy az általa elfoglalt populáció egyedszámát nem csökkenti le annyira, hogy a saját terjedését is megakadályozza. Vagyis, ha legalább annyira nem radikális, hogy saját magát kiírtsa.
Ez lenne a feladata a társadalmi dialógusnak, hogy egyrészt a nagytöbbséget immunizálja a nemkívánt gondolatok elfogadása és terjesztése ellen, másrészt pedig a jelenlegi, bizonyos esetekben igencsak földről elrugaszkodott, gondolatokat "megszelidítse" legalább annyira, hogy a populáció nagy részének elfogadhatóvá váljanak.
Csakúgy, mint az influenzával teszi azt az immunrendszerünk.
