Nagy sláger volt az elmúlt évtizedben arról írni, hogy az éghajlatváltozás miatt hatalmas háborúk fognak előbb vagy utóbb kitörni a Földön. Arról, hogy ha majd nem lesz elég víz, gáz, stb., akkor hatalmas embertömegek indulnak majd meg, tarolnak le országokat, és lesz itt haddelhadd, miegymás és fogaknak csikorgatása.
Ettől aztán kisországunk is egyből nagyon fontosnak érez(het)te magát, hiszen természetes ásványkincsekben ugyan nem vagyunk kiemelkedően gazdagok, de van itt édesvíz, több is mint kellene, és ha jól gazdálkodunk vele, akkor leszünk mi még itt nagyobb vitézek, és spanolni fog nekünk fél Európa.
Azért van itt egy-két probléma.
Ahogy az The Economist is rátapintott, bizony elég kevés tényleges adat áll rendelkezésre, hogy az olyasfajta ijesztgetést, miszerint emberáradat és hasonlók, alátámasszuk.
A második indok az, hogy ez a hozzáállás, hogy mi vagyunk itt, ti meg ott, és nekünk kell valami, ami nektek van, egy kicsit túlhaladott már ebben az évszázadban. Még Kína is, akitől ugye mindenkinek kötelessége tartani, hiszen nagy és erős, inkább más pályát választ, választott, amikor természeti erőforrások megszerzéséről, annak bebiztosításáról van szó. A Time magazin közölt arról egy érdekes cikket és fényképsorozatot (és tárgyalja a dolgot már egy jó ideje), ahogy Kína technológiai segítséget nyújtva szerződésekkel szerez magának újabb és újabb természeti kincseket, vagy az azokhoz való jutás elsőbbségét. S itt nem csak vízről, hanem más, jelenleg sokkal értékesebb erőforrásokról vagy nyersanyagokról van szó, mint olaj, ritkafémek.
S ahelyett, hogy letartolnák a nálunknál lényegesen fejlettlenebb, és katonailag számításba se jövő országokat, inkább segítenek az infrastruktúra kiépítésében, az országok fejlesztésében. Mindez nem altruisztikus jótevés, hanem kemény üzlet, ahol mind két fél vélhetően jól jár (s azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy Kína nagymértékben növeli a térségben, és közvetetten a világon, kifejtett befolyását).
A harmadik indok pedig egyszerűen az egy ilyen masszív méreteket öltő népvándorlás lehetetlensége. Ez sem fizikailag nem lehetséges, sem politikailag nem megoldható. Az pedig, hogy egyszer csak jön x milliónyi akárki egy másik földrészről, és a sarkon megállva sátrat bont, egyszerűen képtelenség. Egyetlen világméretű katonai, félkatonai vagy civil szervezet sem engedné, hogy a helyzet ilyen komollyá váljon.
Főleg akkor, ha az ide vezető úton még ezer más technológiai, politikai, humán megoldás is kínálkozik majd. De erről majd később.
