Érdekes cikket közölt a dívány a tokaji aszúról, az aszúszőlő szüreteléséről. Azt viszont, hogy a tokaji aszú miért is olyan különleges bor, nem sikerült teljességgel megragadniuk.

Mi kell ahhoz, hogy valakinek tokaji aszúja legyen?

Kezdjük a legkönnyebbel. Először is kell egy tűzhányó.

Ha kialudt, akkor jobb, ha nem, akkor figyelgetni kell. A déli lankái nagyon megfelelnek majd a szőlőtermesztésnek. Legyen a környéken egy nagyobb folyó is, ami lehetőleg olyan irányban feküdjön, hogy az őszi szelek a párás levegőt a tűzhányón levő szőlőkertekre fújja majd. Ja, és legyen hozzá egy különleges nemes penészgomba fajta is a környéken, amely egyrészt ne szeresse a túl meleg időt, vagyis csak ősz környékén üsse fel a fejét, és amelyik nem utazik teljességgel a cukorra, de azért kellőképpen átlyuggatja majd az érett szőlőszemeket, hogy a víz könnyűszerrel eltávozhasson belőlük.

Ha ez mind megvan, akkor kellenek még meleg nyarak is, amelyek a szőlőben a cukortartalmat kellően feltornásszák, hogy mire az ősz és a penészgomba ideje eljön, legyen miből gazdálkodni.

Ezek után kezdjünk egy jó évvel, ahol a helyi szőlőfajták (ha furmint, akkor az igazi) egy jónak mondható évet hoznak. Csináljunk belőle bort, ahogyan szoktuk, és várjuk az őszt és imádkozzunk, hogy a következő hónapok igen csak jók lesznek, mert ha nem, akkor lőttek az aszú készítésnek.

Az ősz beköszöntésével, feltéve, hogy igencsak meleg nyarunk volt, és a szőlőtőkén maradt szemek cukortartalma megéri a misét, és még szerencsénk is volt, vagyis se túl hideg, se túl meleg, se túl esős sem volt az őszi időjárás, és a penészgomba is el tudta végezni a munkáját, akkor jöhet az aszú szüret. A gondos (női) kezek munkájaként van aszúszőlőnk is, amelynek levét kipréselve tegyük hozzá az ezévi borunkhoz a puttony mértékeket megtartva. (Köszönet Kusumának a kiigazításokért, lásd alább a kommenteket...)

Hagyjuk a bort még egyszer felforrni, és a borkérszítés szabályai alapján csináljunk belőle így mégegyszer bort. Ha kész, akkor hordózzuk le jó minőségű fahordókba, s tegyük a (kialudt) tűzhányó belsejébe vályt alagútrendszerbe, amelyet az évszázadok alatt sűrűn belepett (faltól falig és padlótól mennyezetig) ugyanaz a nemespenész, ami az aszú szőlőt is csinálja.

Most már nincs is más dolgunk, mint vagy négy évet várni, s közben a bor állapotát időnként ellenőrizni. Négy év után, ha minden jól ment, megüti a mércét, és tokaji aszú lesz belőle.

Ilyen egyszerű. 

Nem véletlen, hogy sokban kerül, s ha jó, akkor igencsak sokan megcsettintik utána a nyelvüket.

Ja, azt mondani sem kell, hogy a tokajit az ember nem issza, hanem miután egy kortynyit a szájába vett, addig kavargatja a nyelvével, amíg az ízáradat a szájában fel nem robban.

Isteni itóka, meg kell hagyni. Az egyetlen bor, amit, ha az ember iszik, nem alkohol, hanem szőlőízt hagy a szájában.