Elfogadott tény, hogy a digitális bűnözés legfontosabb központjai Oroszország és Kína területén találhatók. De ez nem jelenti azt, hogy azok a szerverek, amelyeket a célok eléréséhez felhasználnak is ugyanitt lesznek. A digitális bűnözés is szereti a nyugalmat. Azt az érzést, hogy megbízhat az internet szolgáltatókban, hogy a kimenő parancsokat és döntéseket tényleg el is küldik, még akkor is, ha azok eredménye nem más, mint a mindent és mindenkit elárasztó spam.
Éppen ezért van az, hogy míg a botnetek maguk (vagyis azok a gépek, amelyeket a spam email-eket küldözgetik gondolkodás nélkül) a világon egyenletesen elszórva találhatók, addig a command-and-control (C&C) szerverek, amelyek a botneteket irányítják, inkább a fejlettebb infrastruktúrával ellátott országokban találhatók. Az USA magasan vezeti a mezőnyt, a maga 646 C&C szerverével (napi átlag 2010 januárja és októbere között). A második helyen Kína 226 szerverrel, ezt követi Dél-Korea 186, Németország 120, Oroszország 92, Brazilia 78 és Hollandia 64 szerverrel.
Persze lehet ezen számokat arra használni, hogy elszörnyülködjünk azon, hogy hol és mennyire könnyű ilyen, a törvény által tiltott, dolgokat véghezvinni. Hiszen sem Németország, sem Hollandia nem él úgy a köztudatban, mint a digitális bűnözés fészke.
Ehelyett a számokat arra is lehet használni, hogy nemzetközi szinten egy megbizhatósági listát összeállítson az ember. Ehhez nem kell más, mint a szerverek számát elosztani a lakosok számával, hogy reálisabb, és átlagos értékeket kapjunk. Az alábbi táblázatba összefoglaltam a számokat.
Ország | C&C szerverek | Millió lakos | Millió lakosra jutó szerverek |
USA | 646 | 311.6 | 2.07 |
Kina | 226 | 1344.8 | 0.17 |
Dél-Korea | 186 | 48.5 | 3.84 |
Németország | 120 | 81.8 | 1.47 |
Oroszország | 92 | 141.9 | 0.65 |
Brazilia | 78 | 194.9 | 0.40 |
Hollandia | 64 | 16.7 | 3.84 |
Franciaország | 58 | 62.8 | 0.92 |
Kanada | 50 | 33.7 | 1.48 |
Ukrajna | 36 | 46.9 | 0.77 |
Eszeint a két legmegbízhatóbb internetes hálózat Dél-Koreában és Hollandiában működik, ezt követi az USA, Kanada és Németország, majd a többi ország, Kínával a sor végén. Ami igazán nem teljesen meglepő az országok infrastrukturáját ismerve.