Olvasom a NewScientist oldalán, hogy a déli sarki nagy versenygésben, ami Scott és Amundsen között folyt azért, hogy ki is éri el a sarkot elsőnek 1911-ben, Scott eleve hátrányból indult, és ezért is vesztett. S az okokat új szemszögből feltáró Roland Huntford szerint Scott (aki ugyan elérte a Déli sarkot, de csak Amudsen után, és a visszafele vezető úton meghalt) főleg a hozzáállása miatt veszített: morbidan romantikus volt, aki hősi halál tradiciójának áldozatává tette önmagát.

Huntford szerint a két egymással versengő sark-kutató naplója nagyon sokat elárul arról, hogyan álltak hozzá a Déli sark meghódításához. Scott, a romantika fogságában azt várta, hogy az út nehéz, emberfeletti erőfeszítést igénylő próba lesz, amelyet a hős (ő maga) majd csak élete kockáztatásával tud befejezni. Ezzel szemben Amundsen gyakorlatiasan állt a dologhoz. Tudta, hogy nehéz feladat előtt áll, így összpontosított és felkészült. Tudott síelni, a csapatát is e képesség alapján válogatta, és az út tervezésében nagy ráhagyással dolgozott.

A kettejük naplójában leírtak egymásnak gyökeres ellentétei. Scott-ot mintha még az ág is húzná, az ő naplója szerint az időjárás mintha az ellensége lenne. Ami azért is érdekes, mert Amundsen nem messze tőle mintha más földrészen lett volna ugyanabban a pillanatban, s az ő leírásaiban az időjárás nem ellenség vagy rosszakaró, hanem egyszerűen van, és sokszor még segíti is őket. 

A kettőjük hozzáállását, hangulatát talán ez tükrözi a legjobban: Scott folyamatos harcban áll az elemekkel, a helyzettel, a kihívással, míg Amundsen — és a norvégok — szerint nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő ruházat. Vagyis, ha a ruhád rendben van (amit Scott-ék szőtt ruháival ellentétben Amudsenék szőrmékkel oldottak meg nagyon okosan, az Északi sarki eszkimók példáját követve), és sítalp van a lábad alatt, akkor Amundsen szerint még az Isten is megsegít.

Nem bírom megállni, hogy ne vonjak párhuzamot a kettejük hozzáállása közötti különbség és a mai politikai helyzet között. Magyarországnak most van egy Scott-ja, aki kiáll, és hősiesen harcol az elemekkel, a bel- és külföldi helyzettel, Európával, a bankokkal, és bárkivel, akivel harcolni lehet. Romantikusan, hősi küzdelemre elszántan, összeszorított fogakkal és hősi pátosszal nyakonöntve.

Csakhogy a mellkas kidüllesztő szónoklatok helyett lehet, hogy szőrmeruhára és sítalpakra volna szükségünk a mostani gazdasági hóviharban. Valaki olyanra, aki ahelyett, hogy a hőst alakítaná nap mint nap, tudja, hogy merre kell menni, mit kell csinálni, és közben nem tesz úgy, mintha a világot mentené meg. Hiszen elvégre ez is csak válság, volt is ilyen már, és lesz is ilyen még, ha nem szedjük össze magunkat. S a világon nem egy olyan kormány és miniszterelnök van, aki a Scott féle romantikus küzdelem (vagy annak illúziója) helyett, Amundsen módjára teszi a dolgát, és nem csinál nagy ügyet belőle. Mert tudja, hogy a dolga nem a küzdelem maga, hanem a helyzet megoldása. Szakértelemmel, alázattal, a közösségért.

Hol vagy, magyar Amundsen?