Eljött a főkönyvek, éves mérlegek leadásának, a céges elszámolásnak az ideje, ami minden évben az egyik legstresszesebb időszak egy könyvelő számára (és én első kézből tudom, hogy így van). Nem azért, mert főkönyvet vagy mérleget csinálni. Ha a könyvelés rendben van, akkor ez elvileg viszonylag egyszerű, hiszen csak azt a pontot kell megtalálni, ahol a vállalkozás az év végén megállapodott. Normális esetben nincs más hátra, mint a sikert konstatálni, vagy a veszteséget fölmérni, és a következtetéseket levonni az esetből.
Persze a gyakorlatban ez nem igy megy, mert kisebb nagyobb kiigazitások mindig vannak. Magyarországon meg főleg. Eltelik egy kis idő, mire a végeredmény megtaláltatik, hiszen mindig vannak rejtett számlák, elfelejtett tranzakciók, és utolsó utáni kívánságok. Ettől aztán ilyenidőtájt a könyvelő haja az égnek áll minden percben, amikor megszólal a telefon, vagy bejön egy újabb e-mail, hogy mégiscsak inkább 600 ezer legyen, ne egy millió, mert nem akarok annyi adót fizetni.
Magyarországon a nagymértékű elvonás és a kolosszális mértékű újraelosztás játéka megy már jóideje, és ez a legegyszerűbb módja annak, hogy az összes vállalkozó a fogát csikorgassa adófizetéskor, és hogy a lehető legtöbbet próbálja nem befizetni az év végén. Ebből következően az átlagos külföldi gyakorlattól gyökeresen eltér az a nyereség maximalizálása helyetti magyar szemlélet, hogy költségnöveléssel, vagy bármi más módon a fizetendő adó mennyiségét csökkentsük. Még ha ezt csalás, hazugság, mindenféle piszlicsáré ügyek árán sikerül is elérni.
Ez pedig nagy baj, hiszen a kedves vállalkozón keresztül az állam egyrészről arra koncetrál, hogy minél többet bekaszáljon, amit aztán a közösbe vissza tud forgatni (ha akar), másrészről viszont a vállalkozón keresztül arra, hogy minél kevesebbet adjon vissza a közösbe, hogy minél kevesebbel járuljon hozzá az utak, kórházak, autópályák iskolák fejlesztéséhez. Ami aztán állami szinten igazolja a nagymértékű elvonás kényszerét, magán szinten viszont egy antagonisztikus államképet táplál, és támogatja a nagyfokú individualizmust és gazdasági önzést, mint követendő életformát.
Nemhiába vagyunk ott, ahol.
