Kettős érzelemmel olvastam Szűgyi Jerne írását arról, hogy mennyire egyedül maradt pszichológusként gimnazista diákok között, amikor valaki kijelentette, hogy csak fasiszta eszközökkel (értsd haláltábor, és agyonlövetés) lehetne az etnikai, munkanélküliségi, és hasonló, nemzeti szinten évek óta gyülemlő kérdéseket megoldani.

Egyrészt a humanista oldalam mondogatta folyamatosan, hogy nincs ez így, meg azért szorult egy kis ész a mai fiatalokba is, meg ha még öregednek egy kicsit, akkor változik majd az életszemléletük, stb.

Másrészt viszont teljesen megdöbbentett Szűgyi Jerne naivitása. Úgy tesz, mintha nem a mai Magyarországon élne, egy olyan társadalomban, ahol nagyjából százötven éve nem találunk megoldást a nemzetiségi kérdésre, és ahol a kuruc.info-s orkozás teljesen megszokott, és lassan elfogadott értelmiségi intézménnyé vált.

Kettős érzelemmel olvastam Szűgyi Jerne írását arról, hogy mennyire egyedül maradt pszichológusként gimnazista diákok között, amikor valaki kijelentette, hogy csak fasiszta eszközökkel (értsd haláltábor, és agyonlövetés) lehetne az etnikai, munkanélküliségi, és hasonló, nemzeti szinten évek óta gyülemlő kérdéseket megoldani.

Egyrészt a humanista oldalam mondogatta folyamatosan, hogy nincs ez így, meg azért szorult egy kis ész a mai fiatalokba is, meg ha még öregednek egy kicsit, akkor változik majd az életszemléletük, stb.

Másrészt viszont teljesen megdöbbentett Szűgyi Jerne naivitása. Úgy tesz, mintha nem a mai Magyarországon élne, egy olyan társadalomban, ahol nagyjából százötven éve nem találunk megoldást a nemzetiségi kérdésre, és ahol a kuruc.info-s orkozás teljesen megszokott, és lassan elfogadott értelmiségi intézménnyé vált.

És úgy tesz, mintha nem olvasta volna Steven Pinker The Blank Slate: The denial of human nature című könyvét. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami több ezer éve 50-60%, míg a huszadik században csak 5% volt a válasz pont ebből a könyvből derül ki. A megoldás: az átlagosan erőszakos halállal meghalt emberek aránya a Föld teljes népességére nézve.

Az emberiség fejlődése során mindig is voltak mechanizmusok, amelyek a többség továbbélésének esélyét növelték. Elég az özvegyek együtt eltemetését, vagy már, az öregek a csoportból való eliminációját elérő szokásokat említeni. Nem voltak humánusak, de olyan helyzetekben, amikor az erőforrások nagymértékben korlátozva vannak, nagyon effektív megoldások voltak.

Most olyan korban élünk, amikor ezen mechanizmusok a társadalom által tiltva vannak. Sajnos, vagy szerencsére, nincsenek alternatív megoldások hasonló helyzetek megoldására. Ami maradt, az a hátsó érzés, hogy valami hasonlónak történnie kellene, mert az erőforrások soha nem végtelenek, vagyis, ahogy a mondás tartja, aki nem dolgozik, ne is egyék.

Csak még nem tudjuk, hogy ezt az ősi mechanizmust mivel is váltsuk fel. A humanizmus, mint szellemi irányzat, nemes és szép, csak akkor, amikor a saját erőforrásainkról van szó (gondoljunk csak adózásra és segélyekre) nem igazán működik. És akkor marad az orkozás. Mert erre néhány millió éves fejlődésünk már felkészített minket.