Olvastam Tallián Miklós írását a komment.hu-n a tudás nélküli tudásalapú gazdaságunkról. A tudás nélküliségünket jól leírja Tallián Miklós. Arról se folytassunk vitát, hogy a Peter Drukker által megfogalmazott tudásalapú gazdaság, és a tudás-dolgozó (knowledge worker) mennyire valós vagy valótlan dolog. Ehelyett egy sokkal hétköznapibb, de annál inkább lényegbevágó dologra szeretnék koncentrálni.
Minthogy egy nemzetközi vállalatnál dolgozom, gondoltam leírom, hogyan is megy nálunk a kutatás-fejlesztés, és megpróbálom azt kivetíteni országos szintre.Olvastam Tallián Miklós írását a komment.hu-n a tudás nélküli tudásalapú gazdaságunkról. A tudás nélküliségünket jól leírja Tallián Miklós. Arról se folytassunk vitát, hogy a Peter Drukker által megfogalmazott tudásalapú gazdaság, és a tudás-dolgozó (knowledge worker) mennyire valós vagy valótlan dolog. Ehelyett egy sokkal hétköznapibb, de annál inkább lényegbevágó dologra szeretnék koncentrálni.
Minthogy egy nemzetközi vállalatnál dolgozom, gondoltam leírom, hogyan is megy nálunk a kutatás-fejlesztés, és megpróbálom azt kivetíteni országos szintre. Mi igencsak kapitál intezív iparban dolgozunk, ennek ellenére, szerintem, a kutatás-fejlesztésre költött pénzek nagyon is reprezentatívak, legalább is világviszonylatban, hiszen ha nem volnának, akkor már régen csődbe ment volna a cég, amit szerencsére nem tett meg az elmúlt száz évben.
Négy nagy kutatóközpontja van a cégnek, kettő Európában, egy az USÁ-ban, és két fél a távol keleten, legalábbis, ha a foglalkoztatottak számát tekintjük egységnek központonként. Központonként nagyjából 1200-1500 ember dolgozik vagy kutatói, vagy az azt segítő (supporting) állásban. Helytől függően változnak az átlagos költségek, de globálisan mi nagyjából 200-250 ezer eurós fejkvótával számolunk, mint kutatásra kiadandó éves költséget (man-year).
Ebből a fejkvótából mind a direkt, mind az indirekt költségeket fedezik a központok, vagyis mind a direkt kutatásra fordított összegeket (anyagi és operációs költségek, beleértve a béreket), mind pedig a fenntartó funkciók költségeit (ebben benne van a menedzsment, gazdasági, jogi és adminisztrációs tevékenységek térítése) a kutatásra szánt éves összegből finanszírozzuk. Éves szinten nulla szaldóra kell kijönnünk, ami persze magától értetődik.
Ez alsó éves fejkvóta és népesség határon nagyjából 960 millió eurós számla, felső éves kvóta és népesség határon pedig 1.5 milliárd eurós számla jön ki. Egy a kettő közötti összeg nagyjából meg is felel az éves szintű K&F költségeinknek. Ebből az összegből, büszkén mondhatom, világszínvonalú kutatással és fejlesztéssel foglalkozunk, már elég régóta.
Vegyük a könnyebbség kedvéért az 1 milliárd eurós, vagyis a mostani árfolyamon nagyjából 300 milliárd forintos, éves költségadatot reprezentatívnak, és számoljunk ezzel tovább. Ha most Magyarország úgy dönt, hogy egy iparágban szeretnek igazán élretörni, akkor legalább ennyi pénzt kellene az első körben államilag szabaddá tenni ahhoz, hogy tényleg világszínvonalú kutatás és fejlesztés jöhessen létre, feltételezve, hogy hirtelen találnánk nagyjából 5-6 ezer embert, aki ezt világszínvonalon el is tudja végezni. Nagyjából tíz év után el is lehetne azt várni, hogy a vállalat, amely ennyi pénzt fektetett K&F-be, világszínvonal élbolyába kerüljön új termékeivel és technológiájával. Nagyjából tíz év alatt, ha sikerül hozzá megteremteni a környező gazdasági, termelési infrastruktúrát, ami kb. tízszer ennyi ember foglalkoztatását jelentené a gyárakban és kiszolgáló üzemegységekben világ szinten (tehát nem csak Magyarországon), akkor nagyon valószínű, hogy a vállalat ki is fogja termelni a következő évi K&F költégeit.
Ez a tíz év alatt, ha az állam átvállalja a kutatás-fejlesztési költségeket, 3 billió forintos terhet jelentene a költségvetésre. Ha nem csak egy vállalatot vagy szakirányt akarunk ilyen szintre felhozni, akkor ezt az összeget lehet a megfelelő számmal megszorozni.
Amely végösszeget, akár szocialista, akár Fideszes kormányunk lesz, a politikai elit soha nem fog vállalni. Pedig, ha nagyon akarná, tudná is, hiszen 300 milliárd forint nagyjából egyenlő a havi szinten a TB alapba be- és kifolyó pénzmennyiséggel. Vagy éves szinten a TB nélküli teljes állami kiadások 3.5%-val. Vagyis, ha nagyon akarnánk, meg lehetne próbálni...
