Papp László Tamás írja a hvg.hu-n, hogy bizony véget ért a szép pártos alapon való közjavak csendes megdézsmálása, és innentől kezdve mindenki magának magáért veszi ki a közösből, ami szerinte őt megilleti.
S még a vészharangok megkongatására is futja, hiszen így ír:
Bekövetkezhet, hogy az önállósodó, politikai kontrollszíjról leszakadt, immár csak egyéni menekülőösvények kitaposására gyúró, korrupcióval társuló, a közérdekkel szemben még az eddiginél is érdektelenebb bürokratamentalitás az egész államigazgatást magával rántja.
Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel az érzéssel, de egy Joseph Heller-es nekiindulással hadd kérdezzem meg: "Ki nem szarik erre?"
Papp László Tamás írja a hvg.hu-n, hogy bizony véget ért a szép pártos alapon való közjavak csendes megdézsmálása, és innentől kezdve mindenki magának magáért veszi ki a közösből, ami szerinte őt megilleti.
S még a vészharangok megkongatására is futja, hiszen így ír:
Bekövetkezhet, hogy az önállósodó, politikai kontrollszíjról leszakadt, immár csak egyéni menekülőösvények kitaposására gyúró, korrupcióval társuló, a közérdekkel szemben még az eddiginél is érdektelenebb bürokratamentalitás az egész államigazgatást magával rántja.
Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel az érzéssel, de egy Joseph Heller-es nekiindulással hadd kérdezzem meg: "Ki nem szarik erre?"
Hiszen annyira rosszul áll most a közigazgatás, hogy egy teljes Fideszes váltással sem lehetne egy gyökereiben megváltoztatni, és úgy tűnik, hogy ezt az összes média kezdi elfogadni. Akkor pedig miért is ne lenne jó alternatíva a teljes összeomlás?
Az ugyancsak a hvg-hu oldalán megjelent Hankiss Elemér interjú is rámutat, a költségvetés nagyjából 25%-át kitevő korrupció kemény árat jelentett az elmúlt évtizedben az ország fejlődését tekintve. Rengeteg dolgot nem építettünk meg, nem tettünk vagy teremtettünk meg, és közben az óra meg csak ketyegett.
Államférfiaink és nőink, mint olyanok nem léteznek, sem a mostani kormányban, sem az ellenzékben. A helyzet annyira katasztrófális, hogy még Tótawénak is a Horn kormányig kell visszamennie, hogy valami érdemlegeset tudjon felemlegetni.
S közben, ahogy Hankiss ezt borotvaélesen látja, a munkavállalók az elmúlt két évtizedben majd teljesen magukra maradtak, míg a politika (és a hirtelen átalakult elit) a pártharcokkal volt elfoglalva. Mindenki küzd a megélhetésért, megy a dzsungelharc minden szinten. Ugyan ki fog egy könnyet is elmorzsolni a közigazgatás dugábadőléséért?
Hogy nem lesz nyugdíj? Legalább megértik a nyugdíjasok, miért is mondja Bokros Lajos, hogy a nyugdíj nem jár. Hogy miért is mondja konzekvensen, hogy a nyugdíj az váromány. Lehet majd várni, hogy valaki befizessen egy keveset, amely aztán többé-kevésbé szétfolyva a közigazgatás eresztékein lassan csöpögve eljusson oda, ahol várnak rá.
Lehet, hogy tényleg meg kell várni, hogy a mostani közigazgatás, visszásságával, pazarlásával, korrupciójával skandallumok sokasága után beledőljön végre a saját maga által kifent kardba.
Hogy legyen végre valami biztató is a mostani helyzetben...
