Hetek óta kínoz valami nyavalya. Minden este elővesz, és reggelre rendszerint jobban vagyok. Torokfájás, köhécselés (ami néha átcsap grizlimedvék párzás előtti csatazajának imitálásába), levertség, ami ilyenkor őszfelé szokta elővenni az embert.
Ami az utóbbi években érdekes, hogy nem vagyok igazán beteg, csak annyira, hogy bennem tekeregjen a dolog vagy egy hónapig. Nem is értettem, hogy miért is jó ez így, amíg rá nem döbbentem a lényegre.
Arra, hogy a vírus így maximalizálni tudja a terjeszkedését, hiszen csak estére vág annyira haza, hogy ne tudjak beszélni, ne legyen kedvem semmit se csinálni, csak feküdni, és nézni ki a szememből. Reggelre jobban vagyok, és elindul a kétlábon járó vírustenyészet új gazdágra (host) vadászni.
Brilliáns ötlet.
Mármint a vírustól. Kevésbé virulensen, de sokkal tovább "él".
Nem bírom megállni, hogy ne húzzak párhuzamot a radikális gondolatok és a vírusok között. Itt is, ott is, a nagyon agresszívek gyorsan terjeszkednek, de sok áldozatot is szednek közben. Ha kicsit szelídebbé válnak, akkor sokkal több "hordozót" tudnak találni, és sokkal tovább élnek.
Ami azt is jelenti, hogy sajnos a radikális gondolatokat, csakúgy, mint a vírusokat nem lehet kiírtani.
Be lehet ellenük oltva az ember, vagy egyszerűen meg kell várnia, amíg annyira kipuhulnak, hogy már nem jelentenek komolyabb veszélyt sem a hordozóra, sem az új áldozatra. Vagy csak akkor, ha már nem számít.
Igy lesz a radikális eszméből kevésbé radikális eszme, aztán irányzat. A legvégén pedig hír az esti híradóban.
Pont mint a vírussal.
