A nol.hu-n megjelent ebédjegyekről szóló vélemény Földiák András tollából. Ami kinyomta a biztosítékot, az megint az a hozzáállás volt, miszerint adott egy több sebből vérző félig haldokló és mindamellett tarthatatlan állapot, amit ma a hideg és melegétel jutalványok képviselnek, és megint csak azzal töltjük az időt, hogy hogyan mentsük meg a beteget az éppen aktuális haláltól csak annyira, hogy még ne múljon ki, csak enyhén remegjen a lába.

Noooooormális?

Az egész hideg-melegétel-utalványos cirkusz nagyjából két indok miatt létezik még mindig.

Egyrészt a vállalatok egy alacsonyabb adótartalommal járó plusz juttatást szerettek volna már végre elérni, ahol sem TB, sem nyugdíj, sem ÁFA, sem kitudja még milyen költségek csapódnak a végösszeg mellé. Ezt mindenki megérti, aki vállalatok próbál alapítani, és rájön, hogy például az "ingyenes" egészségügyi ellátás bizony nem az, mert a munkaadót keményen megfogja az állam.

Másrészt viszont az államnak is egy bizonyos ponton egyszerűbb volt az ebédjegyeket így, ahogy most áll, bevezetni, minthogy hozzáfogjanak egy átfogó adóreformhoz, ahol az összes ilyen, az ebédjegyhez hasonló, tákolmányszerű adó- és jogszabályt meg kellene szüntetni egy átláthatóbb, logikusabb, és legfőképp érdemben vállalható adórendszer reményében.

Persze közben a kormány azért próbálkozott már, s próbálkozik most is az ebédjegyek körüli mizéria csökkentésével, de akár merre mozdul, mindig előre nem látott akadályokba ütközik. Ennek legfőbb oka pont az, hogy nagyon sokáig az ebédjegyeket - mivel nem, vagy csak nagyon kevés adótartalommal terhelte az állam -, egyszerűen adókerülésre használták ki a vállalatok.

S ezt nagyon könnyű volt megszoknia mind a munkáltató, mind a munkavállaló rétegnek. Főleg akkor, ha a minimálbér körüli áldatlan állapotokat veszi az ember alapértelmezésnek.

A megoldás is pont errefelé kereshető.

A minimálbért ugyanis teljesen, mindenféle machinációk nélkül bruttósítani kellene. Ebben nem a mostani félmegoldást értem. Pont az ellenkezőjét. A minimálbér a látszólagos adómentessége ellenére a munkáltatók számára most is extra költségekkel jár (TB, nyugdíg és egyéb költségek). A bruttósítással a munkavállaló is látná, hogy minden, amiről azt hiszi, vagy nem akarja tudni, hogy nincs ingyen, az tényleg pénzbe kerül, nem is kevésbe.

A bruttósítással azt lehetne elérni, hogy pont a munkavállaló tudja, értse, érezze a saját bőrén, hogy ő fizet ezért.

Technikailag persze meg lehet oldani, hogy az egyik legnagyobb ellenérvet, miszerint a magánszemélyek nem fogják a "járulékos" adóterheket befizetni, semlegesítsük egyszerűen azzal, hogy a munkáltató visszatartja az éves szinten a fizetés szerint megállapított adóterheket a havi kifizetések alkalmával.

Ez nem változtatna azon, hogy a munkavállaló látja a költségeket, s azon sem, hogy az adóhivatal biztonsággal hozzájut az adókhoz.

Az ebédjegy ilyen esetben egyszerűen nem más, mint a minimálbér növekménye lenne, amely adókötelezettségét az állam pl. a minimálbér felemelésével, tudná garantálni. Ha akarja.

Az viszont, hogy mindenki azért kiabál, hogy az adott, s valljuk be őszintén, adókerülésre alapuló ebédjegy rendszer miért is jó, vagy kellene ilyen vagy olyan formában megtartani, az tarthatatlan.

Egyszerűen nem megy le a torkomon.