Tamás Gábor tollából jelent meg a Gagyi című írás a nol.hu-n, amiben arról ír, hogy mennyire lehetetlen lesz a másodlagos importellenőrzést, amit a Fidesz és az agrártárca vezetett be az élelmiszerpiacon megjelenő importszemét visszafogására.
Első nekifutásra még talán még szimpatizálnék is ezzel az ötlettel, de csak akkor, ha nem csak az importszemétre, hanem az itthoni termékekre is bevezetné az ilyesfajta ellenőrzést a tárca. Vagyis, ha a boltokban megjelenő élelmiszerek esetében ténylegesen megvizsgálnák, hogy honnan is származik, vajon tényleg lejárt-e a növényvédő szerek által megszabott várakozási idő vagy sem, lebomlottak-e a nagyüzemi állattartással együttjáró antibiotikumok és hasonló (gyógy)szerek a húsban, vagy ténylegesen bio-e az az élelmiszer, amiről a termelője-forgalmazója azt állítja.
De van itt nagyobb baj is, egyből kettő.
A kisebbik az (és aki egy kicsit ért a dolgokhoz, az egyből látja), hogy ez a fajta ellenőrzés, a megfelelő minőségbiztosítás, bizony lehetetlen. Csak úgy, mint az import szemétnél, a belhoni szemétnél is elég nehéz lesz megállapítani, hogy vajon tényleg az-e vagy sem, ami az eladó szerint lennie kellene. Hacsak nem vezet be a tárca egy mindent átfogó ellenőrző és nyilvántartó rendszert, amelyben minden egyes termék (és annak összetevői) nyomonkövethetők lennének. Még ha be is tudná vezetni itthon, az már teljesen elképzelhetetlen, hogy ezt akár EU-s kereteken belül ugyanígy megoldja.
Hiszen én szeretném a legjobban, ha az itthoni termékek világviszonylatban is elsőnek számítanának, ha valaki minőségi árut keres.
A nagyobbik baj viszont inkább mégiscsak az, hogy az egész teljesen felesleges is abból a szempontból, hogy az átlagembert kicsit sem izgatja az, hogy amit eszik vagy iszik tényleg az-e, aminek kellene lennie. Nem csak azért nem izgatja, mert nem érdekli a dolog, hanem azért is, mert egyszerűen nincs összehasonlítási alapja.
Tegye föl a kezét az, aki naponta frissen facsart gyümölcslevet iszik, aki bizonyíthatóan magasértékű gabonából származó lisztből (akár teljes őrlésű, akár nem) kenyeret eszik, aki tudja milyen a változatos étrenden és szabadban élő tyúkok tojásának a színe és íze, akik a teljes abrakon és zölden nevelt állatok húsát ismerik.
Erről van szó.
Nekem nem kis erőfeszítésbe került, hogy naponta frissen facsart narancslével kezdjem a napot. Azóta nem iszok semmilyen dobozosat. Mert egyszerűen össze sem hasonlítható. Nem csak állagában, hanem ízében sem.
Ugyanígy vagyok a hússal, amit hentes nagyapám levág a saját állatállományából (amit a saját maga által termelt abrakon és zöldeleségen hízlal fel), a tojásból, amit a ház körül, külön erre a célre tartott tyúkok alól gyűjtenek.
Aki ismeri a különbséget, az tudja, hogy miről van szó. De aki életében még nem ivott frissen facsart narancslevet, annak teljesen mindegy. Ha majd itthon is ugyanolyan könnyedén lehet naponta frissen készített gyümölcsleveket kapni, mint nyugat-európai nagyvárosokban, akkor tudni fogják többen is, mi a különbség a sűrítményből előállított ivólé és az igazi között.
A mai állapotok mellett nem lehet vagy nagyon nehéz megmondani, hogy az ivólé ha tényleges gyümölcsrostot tartalmaz, az melyik gyümölcsből származik, de a Zemberek nagyrésze számára ez teljesen mindegy is. Ezért is van, hogy az ivólevek nagyrésze alma-, tök- és répalén alapszik, amit aztán felturbóznak egy kis százaléknyi célgyümölcs péppel, cukorral vagy más édesítőszerrel, és időnként (természetazonos, de rendszerint mesterséges) aromával.
S innentől arról kiabálni, hogy az importszemét élelmiszer ellepi az áruházak polcait, tényleg felesleges, mert az ilyen termékeknek, akár itthoni, akár külföldi cégtől származnak, kevés közük van az igazihoz.
Parizer, anyone?
