Nagyszerű könyvet fejeztem be éppen. Az Atomic obsession, vagyis a nukleáris megszállottság, John Mueller tollából brilliánsan foglalja össze, elemzi a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos tévhiteket, teszi világossá a nukleáris fegyverek tulajdonlását övező mítoszok valótlanságát, s lézersugár-szerű pontossággal világítja át és kristálytiszta érveléssel teszi nevetségességé a sokak által terjesztett rémhíreket.

Kérlelhetetlen alapossággal írt könyvről van szó. Mueller már az elején megüti a megfelelő hangot azzal, hogy a hiroshimai és nagaszaki atomrobbanásokat, azok szociális, egészségügyi és környezeti hatását pontosan leírja. Nagy érdeme, hogy nem enged a második világháború utáni évtizedben felerősödő antinukleáris érzelmek alapján kialakult szemléletnek, hanem a tényeknél és adatoknál marad. Mint írja, a két atomrobbantás a hagyományos bombáknál nagyságrendekkel nagyobb pusztítást végzett, legalábbis a súly-súly arányt véve alapul, de ez nem jelentette azt, hogy az Egyesült Államok nem vitt véghet ehhez hasonló pusztítást a japán szigeteken. Sőt, mint írja, a USA hadereje a háború végén naponta képes volt ekkora erejű rombolást (anyagi kár és élet) véghezvinni teljesen hagyományos eszközökkel, és élt is az adott lehetőséggel.

Sőt, ki meri mondani azt is, hogy mint elrettentő erő, az atombombák sem a második világháború végén, sem pedig a hidegháború során nem használtak. Több, mint ötven év távlatából szemlélve a megtörténteket, a bennfentesek között mind a volt Szovjet Unióban, mind az USÁ-ban elfogadott nézet, hogy az atomfegyverkezés kidobott pénz és elfecsérelt idő volt. Aktuális, tesztoszterontól és pánikhangulattól fűtött politikai és retorikai túlkapásokra persze elég volt azt vélni vagy hinni, hogy nukleáris kataklizma küszöbén állunk, de igazából sem elrettentésre, sem igazi katonai felhasználásra nem voltak az atombombák jók.

A könyv nagysága azonban pont abból fakad, hogy itt nem áll meg.

Tovább megy, és kíméletlen éleslátással, a tények feltárásával és pengeéles logikával lerombolja az elmúlt évtizedben oly nagy népszerűségnek örvendő, atomhatalomként pózoló közelkeleti terroristák képét is. 

Mi is kell ahhoz, hogy valakinek legyen egy atombombája? Nos, szerezni nem tud majd, több okból sem. Egyrészt, mert olyan, hogy nukleáris feketepiac, nos az nem létezik, vagy ha mégis, akkor tele van hamisítványokkal, kettős vagy többszörösen beágyazott ügynökökkel, ahol egy dolog valamit megvenni, más tudni, hogy mit is vett, s megint más elszállítani azt, amit vett a kedves vásárló. Egy nigériai átverés ehhez képest kismiska. 

Ha valaki mégis úgy dönt, hogy inkább maga épít egy bombát, nos annak kellően fel kell kötnie az alsóneműt. Egyrészt ugyanis kellőképpen dúsított urániumot kellene valahonnan szereznie, ami megint nem egyszerű. A bombasztikus hírverések ellenére ezt sem lehet a bolhapiacon kapni (sem itthon, sem az orosz tagállamokban, Pakisztánról nem is beszélve). Ha mégis sikerülne valahol találni, akkor nagyon valószínűleg el kell majd lopni, vagy kicsempészni enélkül, hogy a fél világ az ember sarkában legyen. 

Ezek után embereket kell összekajtatni, mégpedig titokban, akik értenek is ahhoz, amit csinálniuk kell, s nem csak az egyetemi jegyzetből okosak. Gondolom azt könnyű belátni, hogy túl sok ilyen ember nincs. Ami a dolgot nehezíti, hogy multidiszciplináris csapatról van szó, aminek következtében nem csak szakmai, de menedzseri szempontból is oda kell tudni tenni a pontot, egyébként csak idő és pénzpocsékolás lesz a dologból. 

Ha minden mégis jól és lehetőleg gyorsan is megy, az anyagi akadálya sincs a fejlesztésnek, senki sem fedezte fel a titkos operációt, minden szakmai és emberi buktatót sikerrel vett a csapat, s a végén lett egy bomba, akkor azért a feketeleves még hátra van. Egy ilyen készülék jobb esetbe is nagyjából egy tonna, és ehhez még aktívan sugároz is. Ezt a monstrumot, a sugárzását álcázva, kell majd valahogy becsempészni a célországba. Azt most hagyjuk is, hogy közben vagy teljes titoktartást kell fenntartani, vagy mindenkit meg kell vásárolni az egyes lépések során. Azt pedig, hogy mindenki aki tud a dologról egy bizonyos idő után elhallgattatni való célponttá válik, gondolom mondani sem kell, hiszen mindenki, aki tud a dologról, potenciális ellenség is egyben, hiszen, hé, kinek nem kellene egy saját atombomba?

Nos, ha minden jól megy, akkor sem biztos, hogy lesz nagy villanás és gombafelhő, mert komolyabb bombát próbarobbantások nélkül még ezidáig senkinek sem sikerült. S ha az embernek csak egy bombája van, akkor bizony nincs próbalehetőség. (Ha valakinek sok dúsított urániumja van otthon, akkor azzal tud majd egy Hiroshima-szerű bombát előállítani, amihez nem kell próbarobbantás, de ez a fajta bomba viszont nagy valószínűséggel vagy csütörtököt mond vagy idő előtt felrobban. Ha viszont plutónium alapon kezd hozzá, akkor kevesebb hasadóanyag, de sokkal összetettebb gyújtószerkezet kell, amit próbarobbantás nélkül még senki sem rakott össze. Részletek többek között itt is. Köszönet s.russel-nek a kommentért!)

Összefoglalva időben, pénzben, emberekben nagyon költséges, a szervezésre nagyon érzékeny operációról van szó. Nem véletlen, hogy anyagilag megalapozott államoknak is évtizedekbe telik, mire sikerül összehozni egy minimális arzenált.

Érdekes módon a politikai hangadók is mindig inkább arra koncentrálnak, hogy annak nem nulla a valószínűsége, hogy terroristák kezébe kerüljön hasadóanyag. Így lehet új törvényeket, új katonai kiadásokat kicsikarni egy nemzetből. Végiggondolva, hogy mennyire nehéz egy ilyen fejlesztés, egyszerűen elkerülhetetlen annak a meglátása, hogy igaz ugyan, hogy nem nulla a valószínűsége a fent említett lehetőségnek (mint ahogy nem nulla a lehetősége annak, hogy Osama bin-Laden felveszi a zsidó vallást, és Rómában önakaratból nyilvánosan keresztre feszítteti magát), de annak a valószínűsége, hogy egy (közel-keleti) terrorista csoportból holnapra atomnagyhatalom lesz is egy nullához nagyon közeli, és nagyon kicsi számmal jegyzet, valószínűsége van.

Vagyis ettől nyugodtan alhat az ember.

A könyv melegen ajánlott mindenkinek, aki józanságra, higgadt tárgyalásra, és humoros előadásban tárgyalt tényekre kiváncsi a hisztérikus hírekkel és apokaliptikus világszemlélettel teletűzdelt nukleáris útvesztőben.