Egyre hangosodnak azok a posztok, azok a cikkek, amelyek azt tárgyalják, hogy vajon ki lesz az az ellenzék, amely képes a mostani Fidesz teljhatalmat leváltani. Hogy vajon ki legyen a miniszterelnökjelölt, hogy melyik párt zászlaja alatt sorakozzanak fel a képviselőjelöltek a következő választáson?
Értem én, hogy jó lenne végre tudni, hogy akkor melyik figurát, melyik pártot zárja az ellenzék a szívébe, hiszen a mostani kavalkád egyre többet árt abban, hogy komoly, egyöntetű eredményt érhessenek el a választásokon.
De az, hogy ki lesz az ellenzék, az teljesen mindegy.
Hiszen nem a személy a lényeg, hanem a program, a törvénytervezetek, a célok, és hogy milyen módon valósítják azokat meg. Az, hogy pontosan mit és hogyan is akarnak majd csinálni, ha végre hatalomra jutnak.
A Fidesznek az ország úgy adott kétharmados többséget, hogy előtte a Fidesz belső körein kivül senkinek nem volt fogalma arról, hogy tulajdonképpen mit is fognak a Fideszesek az ölükbe esett lehetőséggel csinálni. Senki nem hallott arról, hogy milyen törvényeket akarnak meghozni, hogy az alkotmányt milyen mértékben és hogyan akarják majd megváltoztatni, hogy a nyugdíjrendszert miként akarják ismét államivá tenni, hogy a felsőoktatással, az oktató és hallgatószámmal mi is a tervük, hogy milyen mértékben akarják centralizálni a közigazgatást, az igazságszolgáltatást és a jogi képviseletet, és hogy aztán milyen mértékben akarják ezt a centralizált és jogilag kellőképpen kiherélt közigazgatást és jogrendet a saját pénzügyi hasznukra fordítani, és miként próbálják majd az új rendszert jogilag és emberileg úgy bebiztosítani, hogy a lehető legkevesebb változhasson meg a következő választásokon.
A mostani ellenzék nem csak a Fidesz hanghordozását vette át (aki nincs velünk, az ellenünk van), hanem azt a választási agyrém hozzáállást is, hogy nem a programról, a gazdasági és politikai tervekről és célokról beszél, hanem arról vitatkozik vég nélkül, hogy akkor ki is legyen a miniszterelnökjelölt.
Engem az utóbbi kérdés teljesen hidegen hagy. A miniszterlnökjelölt lehet akár Gipsz Jakab is. Kit érdekel ez akkor, ha tudom, hogy a közigazgatási költségek végre féken lesznek tartva, ha a nyugdíjrendszer végre úgy változik, hogy a kiadásai a bevételeivel egyensúlyba kerüljenek, ha az egészségügy végre külföldi normák alapján is élet- és fizetőképes marad, ha a gazdasági jogszabályok egyszer és értelmesen változnak egy választási mandátum alatt és emiatt a gazdaság szereplői akár több évre előre is tervezni tudnak, ha egy adót fizetek, nem ötvenet a munkáltató és munkavállaló által külön befizetve, hogy senki se lássa át a központi pénzügyi elszívás igazi mértékét, ha a közbeszerzések végre a közjót szolgálják és nem magánemberek pénzeskasszáját (vagy pártkasszákat) tömik, ha az állami szervek és képviseletek költségvetése, kiadásai és bevételei, rendelkezései mindenki számára elektronikusan elérhetők, ha lehetőségem van arra, hogy a korrupt közigazgatási szereplőket feljelentsem, hogy a törvény előtt felelhessenek meg tetteikért (és közben a rendszer engem is legalább annyira véd, mint a gyanusítottakat)? Sorolhatnám, de gondolom mindenki tudja, hogy miről is van szó.
Nem az a lényeg, hogy ki lesz az ellenzék. Hanem az, hogy mit fog csinálni. Amíg ez nem tiszta, a választók egyre növekvő hányada egyszerűen kivár. Mert egyre többen vannak ezzel úgy, mint én, hogy amíg nem tudom, hogy mire szavazok, addig nem teszem le a voksom egy pártra sem. Mert én kellek nekik, és nem fordítva.
S erről kellene most eszmét cserélni, vitatkozni, terveket szőni. A többi majd úgyis jön magától.
