Énvezettem?

Ma sikeresen (és meglepően gyorsan) befejeztem a Star Wars: Force Unleashed II című játékot. Két éjszaka és egy délután alatt eljutottam a végéig, ami kicsit kiábrándítoan gyors volt, de hát ez van. Előtte befejeztem a Rachet & Clank: Crack in time című eposzt is, ezt csak azért, mert nagy kedvem támadt egy gombtrancsírozó (button smashing) játékhoz, és a R&C ebben nagyon király. Csak azt nem tudtam, hogy a StarWars is ugyanilyen kombógyártó játék lesz, mert akkor nem ezzel folytattam volna a sort.

De, a lényeg: készen állok a téli szünetre. Vár a Deus Ex: Human Revolution, a Portal 2, az Uncharted 3, Batman: Arkham City és az Assassins' Creed befejező része. Még jó, hogy télen hosszúak az éjszakák...

Új légitársaság alapításán dolgozik a kormány, amely a Malév pozícióját töltené be, akár 2012-től kezdődően. Amire már nagyon is szükség lenne, mert idáig sem a Malév, sem pedig az azt visszavásároló minisztérium nem nagyon teljesített megfelelően. S ahogy most kinéz, a Malévből független, üzleti irányítás alatti vállalat válhat (végre), amely nagy eséllyel még profitot is termel majd hosszútávon.

S elindult az agyrágóbogár.

Hiszen a Malév mellett van még néhány hely, ahol hasonló gondokkal küzd már évek óta a felelős minisztérium és az állam, s ahol hasonlóan a helyzet nem akar jobbra fordulni, mint tette azt az Malév esetében.

Egyszerűen megáll az ész. Jobban mondva megint megáll, vazze, hogy a vasúttal foglalkozó blog-ra is kikacsintsunk. A vasutas szakszervezetek először is nagyon köszönik, hogy megkapják majd az ötmiliárdot, de egyből azon törik a fejüket, hogy állam csak azért fizet, hogy a szakszervezeteket megossza, hogy az "ellenállást" megtörje.

Pedig először is mi jogon, másodszor meg noooooooormális? Mindkettő igencsak fontos kérdés. Az elsőt korábban is feszegettem már ezt a témát, és most sem tudom szó nélkül hagyni.

Orbán Viktor egyik kedvenc vesszőparipája, gazdasági Isauránkkal együtt, szerint a nemzetközi pénzpiac Magyarország ellen spekulál, arra törekszik, hogy az országnak ne menjen jól, hogy az adósságunkat ne tudjuk visszafizetni, hogy mindenféleképpen az IMF-fel kelljen leülnünk tárgyalni.

Pedig ebben egyáltalánem érdekeltek, akár honnan is nézem a dolgot. Sőt, nagyon valószínű, hogy az ellenkezőjében azok. 

A Gépnarancs egyik legutóbbi posztja az egykulcsos adót is boncolgatja a nem-ortodox gazdaságpolitika ürügyén. Mint a szerző írja:

Az egykulcsos adó ötlete is amerikai import. A nem éppen szociálisan érzékeny rendszeréről híres Egyesült Államokon kívül a fejlett országok közül senki nem használja, Európában csak néhány kelet-európai államban vezették be, de igazából általában ott is csak névleg egykulcsos a rendszer, az alsó jövedelmi szinteken adott kedvezmények miatt valójában kétkulcsos.

Nos, nem bírtam ki, hogy utána nézzek.

Az USA kongreszusa egy szuperbizottságot hozott létre, amelynek csak annyi volt a feladata, hogy nagyjából 1200 milliárd dolláros megtakarítást eszeljen ki, amivel aztán az USA 2012-es költségvetési hiányát csökkenthették volna. Csakhogy ez nem sikerült neki, annak ellenére, hogy a bizottság bipartizán volt, vagyis mind republikánus és demokrata honyatyákból állt össze, és hogy Obama teljes támogatottságát is élvezte.

1200 milliárd dollár az bizony nem kevés pénz. Egészen addig, amíg valaki utána nem számol.

Ha valami nagyon hiányzott erre a hétre, az a jó hír. Az az érzés, hogy valamiben elöl járunk, valamiben mi mutatjuk meg a világnak, hogy hogyan is kell ezt csinálni. S az Economist szerint bizony világelsők vagyunk.

Persze nem ipari vagy mezőgazdasági termelésben, nem is tudományban, nem is költségvetési szufficitben, vagy úgy általánosan a nem-ortodox gazdaságpolitikában, vagy mondjuk feltalálásban, szolgáltatásban, kemény munkában, adófizetésben, olcsó infrastruktúra kiépítésben, fantasztikus tömegközlekedésben vagy valami hasonlóban, amitől érdemlegesen megdoboghatnának a gyorsnaszádon evezők szívei.

Sokat gondolkozom mostanában azon, hogy tulajdonképpen mi is az oka, hogy ide jutottunk. S most nem azelmúltnyolcév-ről vagy az elmúlt 12 évről, hanem inkább az rendszerváltás utáni Magyarországról beszélek. Vagyis arról, hogy váltottunk-e rendszert, s ha igen, mennyire. S annak ellenére, hogy sokra igazán nem jutottam, a posztolási kedvem Hankiss Elemér hvg-s cikke hozta meg (amely cikk egyébként beleszáll egy gigantikus antiklimaxba, de ez most más téma).

Ahogy Hankiss írja, sok a bizonytalanság mostanában körülöttünk. De nem csak most, hanem a rendszerváltás óta az. S előtte a gulyáskommunizmusban pont ezt a bizonytalanságot próbáltuk megszüntetni, folyamatos kompromisszum kereséssel, miközben inkább lemondtunk a szabad döntés jogáról. Mert így tűnt jobbnak, egyszerűbbnek, kevésbé fájdalmasnak a legtöbbek számára.

S pont itt van a kutya elásva.

Az Egyenlítő blog legutóbbi posztja szerint még több megszorítás várható. Ahogy írják, amennyiben kártérítésre kötelezik Magyarországot az újfajta, Matolcsy-féle gazdaságpolitikai döntések miatt, akkor az összeget egy az egyben be lehet hajtabi a lakoságon. És ilyenkor minden pár évnél tovább tartó emlékezettel rendelkezőnél feltüremkedhet az elmúlt nyolc év hibája helyett a "ne az emberek fizessék meg!" című lemez. S az is, hogy ezt hányszor játszotta le a Fidesz.

Értem én, hogy még egy ezer milliárdos megszorítás nem fog jól esni senkinek sem. Vagyis azoknak nem, akiket majd utolér az állam. És hogy azoknak, akik tényleg nem tudnak kitérni a gyorsnaszád elől, azoknak lesz itt még fogaknak csikorgatása, még több áfa emelés, és még több fél-egész-és-másfél szuperbruttósított egysávos SzJA, és csipsz adó, és még szorosabb nemzeti együttműködés és összefogás és küzdelem is hozzá.

Csakhogy ettől a lényeg még nem változik.

Írja az index, hogy 40 milliárdos alaptőkével új céget jegyeztek be Érden. A Hun-Power Környezetvédelmi, Hulladékgazdálkodási, Technológiafejlesztő és Üzemeltető Zrt. fő tevékenységi köre, a cégadatok szerint, hulladék újrahasznosítása lesz. De nem ez az egyetlen vállalat ilyen magas alaptőkével, van mellette még néhány. Az igazgatótanácsi tagok vagy a tulajdonosok ugyanazon szűk (három vagy négy személyből álló) csoport tagjai. A nevek és a címek ismertek.

A 40 milliárd azért érdekes, mert a Mol alaptőkéje pl. 100 milliárd fortintot tesz ki. Vagyis giga nagyságú alaptőkéről van szó, legalábbis magyar viszonylatban.

Ami egyből jónéhány kérdést felvet.

Olvasom a NewScientist oldalán, hogy a déli sarki nagy versenygésben, ami Scott és Amundsen között folyt azért, hogy ki is éri el a sarkot elsőnek 1911-ben, Scott eleve hátrányból indult, és ezért is vesztett. S az okokat új szemszögből feltáró Roland Huntford szerint Scott (aki ugyan elérte a Déli sarkot, de csak Amudsen után, és a visszafele vezető úton meghalt) főleg a hozzáállása miatt veszített: morbidan romantikus volt, aki hősi halál tradiciójának áldozatává tette önmagát.

Huntford szerint a két egymással versengő sark-kutató naplója nagyon sokat elárul arról, hogyan álltak hozzá a Déli sark meghódításához. Scott, a romantika fogságában azt várta, hogy az út nehéz, emberfeletti erőfeszítést igénylő próba lesz, amelyet a hős (ő maga) majd csak élete kockáztatásával tud befejezni. Ezzel szemben Amundsen gyakorlatiasan állt a dologhoz. Tudta, hogy nehéz feladat előtt áll, így összpontosított és felkészült. Tudott síelni, a csapatát is e képesség alapján válogatta, és az út tervezésében nagy ráhagyással dolgozott.

Az felsőoktatási képzési díj visszatérítése először jó ötletnek tűnt sokak számára. Arról van szó, hogy az egyetemi, főiskolai évek után, ha valaki a tanulmányai után külföldön vállal állást, térítse vissza az oktatásának költségeit. Hiszen, ahogy az okoskodás szól, nem itthon, hanem külföldön kamatoztatja a tudását, s ezzel nem a magyar államot, nemzetet, közösséget (mindenkinek ízlése szerint) gazdagítja tevékenységével.

Csakhogy a képzési díj visszafizettetésével pont az ellenkezőjét fogják elérni annak, amit eredetileg szerettek volna. Vagyis nem fogják a hallgatókat rábírni arra, hogy maradjanak. Viszont az intézményeket és a minisztériumot érdekeltté teszik abban, hogy a hallgatók külföldre távozzanak. Vagyis ez a Hoffmann Rózsai ötlet visszájára fordítja a felsőoktatást.

Egy előző posztban Nick Lane "Life ascending", vagyis "Az élet, feltörekvőben" című könyvét méltattam. Jó okom van rá, hiszen nagyszerűen összeszedte azokat az okokat, gondolatokat és elméleteket, amelyek az ő Top10-es listájára felkerültek.

Nézzük az második ötöt részletesebben.

Orbán Viktor október 24-i napirend előtti felszólalása nagyon megdöbbentett. Idáig is hallottam, amit mond, de csak most esett le, hogy mennyire nincs igaza abban, hogy Magyarország olyan útra lépett, amelyet, szerinte, külső segítség nélkül kell végigjárnunk. Idézem:

"A mi válaszunk erre csak az lehet, hogy nekünk a magunk útját kell járni, ragaszkodnunk kell a saját, sőt mondhatnám sajátos, észjárásunkhoz, és a saját, mondhatnám sajátos, megoldásainkhoz. Nincs kit másolnunk, nincs kinek a példáját követnünk. E pillanatban sehol nincsenek kész, használható tankönyvek, legfeljebb ezeknek a vázlatai körvonalazódnak. Az új recepteket most és nekünk kell, ráadásul a mindennapi küzdelmek során, kiokoskodnunk, kiizzadnunk magunkból. Továbbra sem szabad megijednünk a bátor és új megoldásoktól. És nem szabad azzal törődnünk, hogy mások mit szólnak mindehhez..."

Nooooormális?

Hol is kezdjem??? Három nagy gond van itt, amit orvosolni kell.

Egy előző posztban Nick Lane "Life ascending", vagyis "Az élet, feltörekvőben" című könyvét méltattam. Jó okom van rá, hiszen nagyszerűen összeszedte azokat az okokat, gondolatokat és elméleteket, amelyek az ő Top10-es listájára felkerültek.

Nézzük az első ötöt részletesebben.