Régóta nem írtam, s volt-van rá okom elég. Sok a munka, mint azt előzőleg is jeleztem. Nem csak a saját projektjeim, ahol sokmilliárdos fejlesztéseket kell végrehajtanunk, telepedett rá a belső szellemi erőforrásokra. Úgy döntöttem, hogy a karrieremre is ráfér egy kis fényezés. S bár arra számítottam, hogy hosszútávú részlegvezetői ambícióimat majd csak kemény küzdelmek árán tudom elérni, mint utólag kiderült, nyitott ajtókon dörömböltem. A rendszerben nincs ellenállás, csak időbe telik mindent elérni.
Aztán sikerrel végighajtottam magam a Mass Effect 3 multiplayer challenge-én is, vagyis sikerült a "Best of the Best" cimkét is megszereznem. Ehhez nagyjából 600 játékóra kellett, 1500 játék és folyamatos fogcsikorgatás... De megérte. Közben sikerrel végigjátszottam az Assassin's Creed III-at is. Most a Sleeping Dogs van soron.
Beindult a zene történet is. Nem gondoltam volna soha, hogy a dob programozás ennyi időt és energiát tud kivenni az emberből. Főleg akkor, ha valaki egy komoly dobos teljesítményét probálja meg digitalizálni régi felvételek alapján. Egy olyan dobosét, aki nem használ egy ütemnyi ritmust kétszer...
De legfőképpen azért nem írtam, mert kevés vagy akár semmi értelmét nem láttam annak, hogy a billentyűzetet koptassam. Az ország elindult és töretlenül halad tovább egy olyan úton, amelyet lehet, hogy a legjobb szándékok vezérelnek, de amely nem fölfele vezet, de még csak nem is vízszintes.
Szinte minden, amit fontosnak tartok, visszafelé fejlődik kishazánkban. Kevésbé vagyunk egyenlőek — gazdaságilag, jogilag, a törvény előtt —, kevésbé vagyunk szabadok, és egyre kevésbé számít, hogy mit gondolnak, mondanak az ország dolgai miatt aggódó polgárok. S mindez akkor, amikor az egyetlen, magát polgárinak mondott párt kezében vagy egy történelmi vagy történelminek kikiáltott lehetőség.
Így nem maradt más, mint a távolságtartás.
A szünet után megint folytatom a posztolást, de kevésbé intenzíven, mint előtte. Hiszen tényleg csak meleg billentyűzet (a meleg levegő helyett) az eredménye...
Énvezettem?
