Énvezettem?

Mert lesz ám, akárki meglássa! Nem is egy, hanem több, sőt! S ami az egészben a leggyönyörűbb, hogy mindenki örülni fog neki.

Tótawé legújabb írásának olvasása közben lepett meg ez a nagy ötlet. Arról ír, tudniillik, hogy sajnos nagyon kevés ez a három párt nekünk (értsd Fidesz, MSZP és a Jobbik) így a választások előtt, hiszen, ha több párt lenne, az több választási lehetőséget, és a végén egy jobban kiegyensúlyozott parlamentet is jelentene.

Nos, a zemberek most nagyon valószínűleg a Fidesz nagybani többségét fogják megszavazni (ellenérvek persze mindig akadnak). S ha nagyon sikerül vizitdíjilag megkavarni ezt a választást, akkor megtolják egészen kétharmados többségig a fiatal demokratákat.

Nos, az eredeti forgatókönyvben (a nyilvánosban) persze ez nincs benne, de egy kétharmados többségtől Orbán Viktornak látomása lesz, meg- és fővilágosul, miszerint ő és a pártja nem csak a szavazóknak, hanem az egész nemzetnek felel ezentúl.

A nol.hu-n megjelent ebédjegyekről szóló vélemény Földiák András tollából. Ami kinyomta a biztosítékot, az megint az a hozzáállás volt, miszerint adott egy több sebből vérző félig haldokló és mindamellett tarthatatlan állapot, amit ma a hideg és melegétel jutalványok képviselnek, és megint csak azzal töltjük az időt, hogy hogyan mentsük meg a beteget az éppen aktuális haláltól csak annyira, hogy még ne múljon ki, csak enyhén remegjen a lába.

Noooooormális?

Az egész hideg-melegétel-utalványos cirkusz nagyjából két indok miatt létezik még mindig.

Labanino Rafael a nol.hu-n megjelent írásának egy bekezdése döbbentett rá, hogy mennyire messze vagyunk még a rendszerváltástól. Nem attól, amikor a parlament egyszer csak kimondja, hogy mostantól demokrácia van Magyarországon, hanem attól, amikor a nagy átlag képes tisztán, és mindenféle magyarázkodás nélkül belátni, hogy a múltunk, bármennyire is szeretnénk fényezni, azért annyira nem csillog.

A magyarországi autoriter és totalitárius rendszerek által elkövetett bűnök nem valami aktuálpolitikai adok-kapok részei, egyik sem írható le a „mi és ők” viszonyával. A tettesek minden esetben, az áldozatok a legtöbb esetben és túlnyomó többségben magyarok voltak. Sajnos sok állami bűncselekmény a közvélemény támogatása vagy közönye, több esetben szégyenteljes, helyeslő és az áldozatok vagyonát kisajátító, haszonleső magatartás mellett ment végbe.

Mert valahogy azt mégis csak nehéz tagadni, hogy az országban vannak elegen, akik ilyen vagy olyan oknál fogva büszkék a háború előtti vagy a háború utáni időszakra.

S ez itt a baj.

Kétségbeesetten rázom a fejem, hogy mekkora sületlenségeket olvasok. A nol.hu-n jelent meg a Oszd be, okosan, szépen, ami válasznak volt szánva az Fogva tart az időcsapda című írásra.

Mekkora időpocsékolás volt mindkettőt elolvasni, hiszen elemi hibát vét mindkét szerző. Abból indulnak ki ugyanis, hogy a rendelkezésre álló időt kell beosztani az elvégzendő feladatokhoz.

Nooooooormális?

Dvorak megint elnyomott egy kiabálósat arról, hogyan is tették magukat tönkre a nyomtatott sajtó prominens képviselői. Arról, hogyan tették a helyi híreket lehetetlenné a szindikált (vagyis a nagyobb újságok által licenszelt) cikkekkel, amelyeket egyszerűen átvenni, s a helyi újságírót meneszteni sokkal könnyebbnek tűnt, legalábbis eleinte. Most aztán az USÁ-ban elérkeztek ahhoz az állapothoz, hogy nagyjából 5 egymástól nem teljesen független hírforrás van. A többi copy&paste.

S hogy a játék vége már az lett, hogy igaz ugyan, hogy a nagy 5 azt szeretné, hogy az általuk kitalált, megírt tartalomért valaki fizessen (havi alapon vagy cikkenként), de ha a fél ország ugyanezen cikkeket veszi át, és teszi közzé teljesen ingyen, akkor ennek így tényleg semmi értelme, főleg akkor, ha a Google segítségével tényleg két pillanat múlva ugyanaz ingyen olvasható.

Az iPad viszont (remélhetőleg) arról szól, hogyan is tudják magukat az újságok megmenteni.

Bartus Gábor a komment.hu-n megjelent A kampány csapdája című írásának két fontos mondata meglepett. Ez elsőben így fogalmaz:

Az a kicsiny létszámú, a korral nem haladó, kíváncsi réteg, amelynek tagjai még hajlandóak lennének - akár pusztán az intellektuális izgalom kedvéért - pártprogramokon elgondolkodni, apropót keresni a közjóról való párbeszédben, kétségtelenül nehéz helyzetben van az egyenetlen kínálatot látván.

Nos, szerény véleményem szerint a korral haladók igen is szeretnék végre látni, hogy a pártok mire is készülnek valójában.

Hogy például a Fidesz mire is készül valójában.

Sőt, meg merem kockáztatni, hogy pont a korral haladók azok (magamat is közéjük sorolva), akik ezt szeretnék látni, akik annak hangot mernek adni, hogy nagyon is ideje lenne már, hogy Fidesz valami konkrétummal előálljon.

Olvastam a Time oldalán itt és itt a görögországi helyzetről szóló nagycikkeket, és egy-két dolog megütötte a szemem-fülem. Időnként vissza kellett lapoznom az előző oldara, hogy meggyőződjek arról, hogy tényleg Görögországról írnak, s nem rólunk.

Az, hogy ennek mi köze van a disznókhoz és a fügékhez, azt majd a végén.

Nézzük sorjában.

Megnéztem újra a Bokros évértékelő és programbemutató beszédét (akinek kedve van hozzá, itt és itt és itt és itt teheti meg). Kiváncsi voltam arra, hogy miként is reagálok az első meglepetések elmúlása után.

Meg kell hagyni, fején találja a szöget, amikor az erős állam ellen, és az okos államért érvel. A bokrosi szóhasználatban az erős állam egyenlő a nagy, hatalmaskodó, a vállalkozói szférától hitelt elszívó állammal. Az okos állam pedig a szolgáltatásokat hatékonyan, olcsón és jó minőségben előállító államnak felel meg.

Érdemes elidőzni már csak ezen az utolsó definíción.

Ideje lenne már tényleg odafigyelni arra, hogy mit is mond Orbán Viktor. Főleg akkor, ha arról írunk, hogy mik a Fidesz tervei, és hogy igen vagy nem teremt a Fidesz 1 millió munkahelyet a választások után (feltéve, hogy nyernek).

A nol.hu támogatásában megjelent Orbán munkahelyet teremt című írás is ezen rágódik, de sajnos teljesen alaptalanul.

Leírom egyszerűen, hogy mindenki értse.

A Fidesz nem fog 1 millió munkahelyet teremteni.

Kelen András írt egy kicsi füle-farka bejegyzést a nol.hu oldalán a hálón megjelenő újságokról, az olvasó táborról, meg arról, hogy miért is nem éri meg hagyományos formában (értsd fizikai formában, papíron) kiadni információhordozókat.

Egy-két dologgal még talán egyet is értenék, de a legfontosabb kijelentésével, hogy azért nem keresnek az elektronikus úton megjelenő hírlapok eleget a hirdetésekkel, mert "link"-eken keresztül érkezik.

Ez szamárság, két okból is kifolyólag.

Egy gondolat nem megy ki a fejemből annak kapcsán, hogy a Fideszes, vagyis jobban mondva Orbános, évértékelő előtt is és után is folyamatosan megy arról a vita, hogy mi is a Fidesz programja, mire is készül Orbán, ha miniszterelnöknek választják meg.

Annak kapcsán, hogy a program, amely a Fidesz honlapján található, 2007-ből származik, s azóta nem frissítették. Annak kapcsán, hogy Orbán csak általánosságokban beszélt az évértékelőjében arról, hogy mi is történne, ha a Fidesz kormányra kerülne.

Hiszen program, kézzelfogható, elemezhető, tárgyalható program nincs. Ha van is, akkor sokak szerint ez ott van a fejekben, ott van Orbán fejében.

A nagy kérdés viszont a következő.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mi oknál fogva javasolja Tótawé azt, hogy a Fideszre szavazzunk. Vagyis, hogy pontosítsam magam, arra szavazzunk, hogy végre egy párt kétharmados többséget szerezzen a parlamentben, s tegye ezt úgy, hogy fogalmunk nincs arról, hogy mit is tenne a kétharmados többség adta lehetőséggel.

S ahogy írja a "A gyermekkor vége" című posztjában:

Értem a löttyös indulatot, a szégyentelen lopás miatti felháborodást, a kudarcos reformok frusztrációját, de ciki, ha egy felnőtt állampolgár ezek alapján választ. Oké, hallgass a szívedre, de szavazz inkább a Fideszre.

Noooooooormális?

Olvasom az index.hu-n, hogy a legutóbbi autópálya építésre vonatkozó pályázatot megnyerték, és megindulhat az M3-as meghosszabbítása. A pályázatot elnyerő konzorcium vezetője a Colas Hungária Zrt., tagjai pedig a Strabag Építő Zrt., Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., valamint Kelet-Út Kft.

Minden szép és jó lenne, csak azt nem értem, hogy miért is kerül 1 km autópálya majd 1 milliárd forintba. Vagyis, másképpen nézve a dolgokat, hogyan is sikerült kihozni egy ennyi vállalatból álló konzorciumnak minden méternyi autópályát 2x2 sávban 1 millió forintból?

S persze nem csak ez itt a gond, hanem az is, hogy milyen hathatósnak nevezhető ok alapján fogadta el a tendert kiíró állami sztrádaberuházó ezt az összeget?

A 2009-es évről kialakult kép teljességéért, ma előveszem a TB kiadás és bevételeit a Pénzügyminisztérium által közzé tett adatok alapján. Mint kiderül majd, Bajnai-nak (és minden előtte szólónak) jó oka van arra, hogy a nyugdíjköltségeket, mint a bajok legfőbb forrását emlegesse. De ne vágjunk a dolgok elébe.

Hasonlóan az előző bejegyzéshez, a 2009-es évi Pénzügyminisztériumi adatokat veszem górcső alá, most a kiadási oldalra koncentrálva.

A helyzet igazán nem rózsás, ezt még a legoptimistábbak sem tudják mondani. A szakadék felé rohanást, a szabadesést megállítottuk, de most ott egyensúlyozunk a szélén, lebegünk a levegőben, és igazán nem tudja senki, hogy mi következik.