Énvezettem?

A Hallgatói Hálózat legutóbbi posztja döbbentett rá egy, a mostani politikára nagyon is jellemző, magatartásformára. A legutóbbi posztjuk arról szól, hogy mi a gond a felsőoktatási törvénnyel. A poszt szerint rengeteg probléma van, amelyeket az új törvény vagy nem old meg, vagy csak elmélyít.

A hangsúly az előző mondatban a "szerint"-en van. De ezt sem a Hallgatói Hálózat, sem sok más jeles blog vagy testület nem érti. Szerintem.

Magyarországon most nagyon sokmindenkinek van véleménye erről, arról, amarról. Ami jó. Szükség is van rá, hogy az embereket, közösségek megtanuljanak véleményt formálni mindarról, amely életüket meghatározza, befolyásolja.

Amit nagy bajnak látok én, hogy ennek a véleménynek nem úgy adnak hangot, hogy SZERINTÜK hogyan működik a világ, vagy hogyan működhetne jobban, hanem egyszerűen MEGMONDJÁK, ellentmondást és beleszólást nem tűrően deklarálják az okosat. Ami még mindig nem lenne baj, ha utána nem jönne a szokásos mély megnyugodsággal való körbenézés, hogy akkor ugye a valóság így is van.

Mert nincs így.

Meghűlt bennem a vér, ahogy egy olvasói levelet olvastam, amit egy bizonyos Manthos úr küldött be az Economist szerkesztőségének. Ahogy írja:

Az ország politikai elitje korrupt, ők és az általuk kedvezett szakszervezetek halmozzák fel a járulékokat és kedvezményeket, az állami vállalatokat használják fel arra, hogy a bennfenteseket alkalmazzák ahelyett, hogy tényleges üzleti tevékenységet végeznének, és megakadályozzák, hogy a magán szektor érdemben működhessen és felvegye velük a versenyt. ...

... Az elmúlt 18 hónapban nem hajtottak végre érdemi gazdasági reformot, hiszen a politikai elit még mindig azt hiszi, hogy az ország túl nagy ahhoz hogy tönkremenjen, és valaki majdcsak megmenti őket.

... Az állam növekszik, és miért is akarnák a politikusok a bennfenteseket maguk ellen gerjeszteni reformokkal? A csődnek csak örülnének, hiszen a frissen nyomtatott pénzzel az először a saját körük járna jól, miközben a kirobbanó inflációt a többség fizetné meg.

Csak egy külföldi nyomásra végrehajtott gyökeres politikai nagytakarítás tudná elérni, hogy Görögország végre elinduljon felfelé a lejtőn.

Megindult a nemzeti érzelem, és elkészült az első bojkottra való felhívás a Malév csődje után. Az első fecske szerint a Wizzair a hibás mindenért, tehát a Wizzairnek kell fizetnie azért, mert a Malév fizetésképtelen helyzetbe került. Hiszen a Wizzair vezetőinek, dolgozóinak egy rész a Malévtől távozott, és ők hívták fel a figyelmet a folyamatos állami segélyezésre is, és most ők profitálnak abból, hogy nincs már nemzeti légitársaságunk, amely magyar felségjelzéssel és küldetéstudattal szállíthatá lakosainkat a világ megannyi tájára.

Lassan mondom, hogy mindenki értse: a mi szemszögünkből nézve a csőd a lehető legjobb, ami történhetett a Malévval.

Írja az Appleblog, hogy az Apple ARM-processzoros operációs rendszert fejleszt (legalábbis nagyon valószínűleg), ami várhatóan a magasabb kategóriás, tehát nem iOS-t használó gépekben is megjelenik majd. A nagy kérdés persze az, hogy hogyan fogják megoldani az operációs rendszer működését az ARM-processzorokon, amelyek köztudottan számottevően alacsonyabb teljesítményre képesek, mint az Intel processzorok, amiket az Apple most használ ezekben a gépekben.

Pedig a válasz nagyon egyszerű, főleg, ha valaki képes elrugaszkodni a mai lineáris gondolkozástól, ami még mindig uralkodó a számítástechnikában.

Ha a magyar nyelvről van szó, mindig felötlik bennem az az elmélet, miszerint a kínai korai felemelkedésnek és későbbi visszamaradásnak egyik nagyon fontos tényezője volt az írás rendszerük kialakulása. Vagyis a képekből redukált kaligrafikus írásrendszer, amelyben szóképekből rakódik össze a mondat, kezdetben nagy előnyhöz jutatta a kínaiakat (vagy pl. az egyiptomiakat). A szóképes írással kialakulhattak a fejlettebb társadalmakra jellemző belső közigazgatási intézmények, az adóbeszedés, a jogi képviselet, a történések és számadások feljegyzésének lehetősége.

A bonyolult írásrendszer később azonban a fejlődés gátjává vált. Egy kínai iskolás legalább tíz évet eltölt az alap képszó készlet elsajátításával. A megkívánt szintű memorizálás sokszori és szisztematikus ismétléssel oldható csak meg, ami rengeteg időt és energiát emészt fel. S míg a kezdetekkor a jelek rendszere is relatíve egyszerű volt, addigra a modern (értsd a középkor óta kialakult) gazdasági és technológiai fejlődés mérhetetlen terheket rak az ilyen jelrendszeren alapuló nyelvre. Vagyis míg régen a jelrendszer elsajátítása előnyt jelentett, addigra mára ez a hosszadalmas folyamat a fejlődés gátja lett: felsőbb tudományok elsajátítása helyett az írás jelrendszerének megtanulására fordítják a diákok idejük jelentős részét.

Összehasonlítva, egy betű alapú írás elsajátítása sokkal kevesebb időt vesz igénybe, amely tevékenység után a diák teljes mértékben koncentrálni tud a (felsőbb) tudományok tanulására. Nem tíz évig tanul írni és olvasni, hanem csak körülbelül egy-két évig.

Lehet, hogy hasonló bajba jutottunk a magyar nyelvvel is.

Írta az index, hogy a közigazgatásban dolgozók nagyjából ötszázalékát fogják rövid időn belül elbocsátani. Mélységesen együtt érzek mindazokkal, akiknek az élete áll a feje tetejére a munkahelyük elvesztése miatt. Nem lehet könnyű a mostani gazdasági helyzetben munkanélkülinek lenni, és új munkahelyet próbálni szerezni.

De ennek ellenére mégis nagyon örülök, hogy a kormány megmerte tenni ezeket a lépéseket. Hiszen a központi költségvetés hiánya több, mint öt százalék volt az elmúlt évben. S pont a hiány az, ami az adósságot generálja, ami miatt nemcsak a régi hiteleket kell majd újrafinanszírozni, hanem ezek mellé még újakat is fel kell majd venni.

A nagyobb baj inkább az, hogy a kormány megint először vág, és utána nézi, hogy van-e, vagyis, hogy volt-e értelme.

Az index írta tegnap, hogy hamarosan új IC-kocsik gyártása kezdődik meg Szolnokon. Aminek nagyon örülök, hiszen egy kis bátorsággal új forradalmat indíthatunk el ebben az iparágban.

Miről is van szó?

Arról a sajnálatos tényről (nekem legalábbis nagyon úgy tűnik), hogy a vasúti kocsik tervezése és a vasúti kocsikban használt anyagok választása beragadt valahol a 70-80's évek táján. Akárhogyan is nézem, a mostani kocsik pontosan úgyanúgy néznek ki, úgyanúgy működnek, és ugyanolyan anyagokból épülnek, mint azok, amelyeken szüleink, nagyszüleink utaztak annak idején. S mindez annak ellenére, hogy közben az utazási elvárások és az utazási szokások gyökeresen megváltoztak.

Lehet, hogy az Európai Unióból mégiscsak unió lesz a végén. Vagyis nemcsak államok laza konföderációja, hanem tényleges uniója. Németország megtette az ehhez vezető első lényeges lépést azzal a tervezettel, miszerint a görög költségvetést felügyelet alá kell venni, hogy a nagyobb kiadásokat ellenőrizni tudják, másrészt pedig, hogy a pénzügyi fegyelmet biztosítsák és a pénzügyi stabilitáshoz és az ország gazdasági fellendítéséhez szükséges reformokat végre meghozzák.

Németország, úgy tűnik, rájött, hogy itt az ideje a szemléletbeli váltásnak. Annak, hogy a laza, államok közötti egyezségeken alapuló együttműködés helyett tényleges gazdasági egységet (uniót) hozzunk létre. Ehhez pedig két lényeges dolog kell.

Megjött a tandíj, akárhogyan is nevezzük a képzési hozzájárulást. Sokan úgy érzik, hogy most dől össze a világ, hogy az egyenlőtlenség tovább nő a felsőoktatásban, abban, hogy kinek jár vagy kinek jut belőle, és hogy elfogadhatatlan az, hogy az állam szabja meg, hogy hány embernek ad "ingyenes" felsőoktatást. S mielőtt rám ragasztja valaki a szívtelen címkét, persze én is együtt érzek azokkal, akik most túl vannak az első szívrohamon, hogy miként is fogják kifizetni a tandíjat, ha tényleg annyi lesz, mint amit most ígérnek.

Pedig, akárhogyan is nézzük, ha a Fidesz frakció nem állt volna olyan szorgalmasan ellen az elmúlt nyolc évben, már régen itt tarthatnánk... De azt nagyon fontos látni, hogy a tandíj, főleg, ha tényleg olyan magas lesz, mint azt előre beharangozták, csak jót jelent majd a felsőoktatásnak.

Indulásként egyből öt szempontból nézve előnyös ez nekünk.

Én nagyon örültem annak, hogy tegnap soktízezren, százezren felvonultak, hogy a Fideszbe vetett hitüknek és támogatásuknak adjanak hangot. Az indexnek köszönhetően azok is, akik nem vonultak fel meghallgathatták, hogy a kormány jó irányba halad. Nos, lassan mondom akkor, hogy a tegnapi felvonulásban kifáradtak is megértsék: a kormány jelenlegi (gazdaság)politikájának az irányával nem az a baj, hogy az "nem jó", hanem az, hogy az drága.

Az a gazdaságpolitika, amit Magyarország jelenlegi kormánya folytat, az megítélés és nézőpont szerint lehet jó vagy nem jó. Sokan vannak, akik szerint öngyilkossággal egyenértékűek a kormány megmozdulásai, hiszen lassan de biztosan vágjuk át a pénzügyi biztonságot adó főereket. Mások szerint igazunk van abban, hogy nem hagyjuk magunkat "kizsákmányolni", nem hagyjuk, hogy a nemzetközi pénzpiac spekuláljon ellenünk, hogy elvárjuk a kölcsönös tiszteletet. Ez mind ízlés, politikai meggyőződés kérdése. De nem is ez a baj itt.

A harmadik-utas, unortodox, magyar gazdaságpolitika legfőbb baja most az, hogy drága.

Olvasom a legutóbbi appleblog-os posztot arról, hogy mennyire keresi magát halálra az Apple. És valami csak nem fér a fejembe. Az Apple mostani piaci értéke nagyjából 400 milliárd dollár, a mi adósságunk összesen 88. Az Apple az elmúlt évtizedben megkeresett majd több mint 82 milliárd dollárd tiszta nyereségként, amit most széfben tart, mi meg csak növeltük a nemzeti adósságot, annak ellenére, hogy a kormány minden eszközt bevetett, minden pénzt felhasznált, amire csak a kezét tenni tudta, hogy az adósságot csökkentse.

Hogy van az akkor, hogy egy technológiai cég nyereséges működéssel egy évtized alatt nagyjából annyi nyereséget tud felhalmozni, mint egy ország adósságban ezt összehozni? S hogy van az, hogy míg ők, az Exxon, a fél világ nemzetközi cégei sikeresen veszik a recessziós akadályokat, nálunk csak unortodox gazdaságpolitikára futja?

Érdeklődéssel olvastam a No emisszió misszió legutóbbi posztját arról, hogy mit is kellene tennünk abban az esetben, ha tényleg ki akarnánk lépni az EU-ból. Mint mindig, most is a kommentek adtak okot arra, hogy elektronikus tollat ragadjak. Az első téveszme, amit a Jobbik most előszeretettel hangoztat, hogy a mi általunk befizetett összegeket kapjuk vissza az EU-tól. Ez igaz is, csak azt nem szabad elfelejtetni, hogy a befizetések és az EU által nekünk átutalt összeg között többszörös szorzó van. Ahogy a hvg írta:

GDP-arányosan Magyarország számára 2007 és 2013 között éves szinten átlagosan 5,6 százaléknyi forrás áll rendelkezésre, míg a tervezett befizetések a GDP 1 százaléka körül alakulnak.

De ez a poszt mégiscsak másról szól. Arról a téveszméről, miszerint lehet, hogy többet kapunk vissza az EU-tól, de ha ezzel hozzászámítjuk pl. a vámokból elesett összeget, amit azért nem számíthat a magyar állam fel, mert az EU-n belül egy csomó védővám elesett, akkor mégsem állunk olyan jól.

Azt bizonygatják a Fidesz-t még mindig pártoló hangadók, hogy a párt, a kormány még mindig akkora támogatást élvez, hogy százezreket lehet az utcára hívni, hogy mellette demonstráljanak. Sőt, nem csak lehet, hanem fogják is, ha lehet itt még szóvivőknek hinni.

Ma azonban teljesen meghűlt az ereimben a vér, amikor az indexen azt olvastam, hogy az államháztartás, az önkormányzatok hiányát nem beszámítva, 1734,4 milliárd forintnyi hiánnyak zárta a 2011-es évet. Vagyis, az állam a minisztériumokban és hasonló közintézményekben 1734,4 milliárd forinttal többet költött, mint amennyit szabad lett volna neki.

Ez a szám annyira elképesztő, hogy át kell váltani más, hétköznapi szinten jobban felfogható dolgokra, hogy megértse az ember, mekkora hiányról is van szó.

Mire is költött az állam 1734,4 milliárd forintot?

Olvasom a Lágonló gitárokon a legújabb Ákos DVD kritikáját, és megindult bennem egy-két gondolat. Szerintük Ákos legutóbbi munkáinak legnagyobb hátulütője az, hogy nagyon komolyan veszi magát.

Pedig dehogy is. Szerintem Ákos teljesen más szemszögből nézi a magyar zenei helyzetet. Gondoljunk csak bele, ő már majd mindent elért, amit lehetett, ő az itthoni élő koncertek (elektromos, plug-in, szimfónikus) etalonja, koncertek számában, teltházas sportcsarnokok, színházak, videók, turnék szempontjából majd mindenki hozzá hasonlítja magát, ha sikerről van szó. Ákos megkerülhetetlenné vált az lemúlt két évtizedben. S lett ez annak ellenére, hogy minden lemeze "program lemez", egy felvett és szisztematikusan végrehajtott álarc.

Ákos "A katona imája" lemeze csak arról adott nekem megint tanulságot, amit már egy-két lemeze óta sejtek.