Énvezettem?

Csak nem hagyta abba a munkát az agyrágóbogár, szóval itt van a következő gondolatsor arról, hogy miért is olyan érdekes a lítium akkus gázturbinás megoldás az autók hajtására.

Mint az előző posztban írtam, sem a lítium akkus megoldás, sem a gázturbinák önmagukban nem kielégítő megoldások a mostanra már megszokott autós szokások kielégítésére. Vagyis arra, hogy egy tankolással legalább 6-800 km-t meg tudjunk tenni, és közben azért menjen is az autó.

A lítium-ion akku esetében egyszerűen kapacitásbeli problémák vannak.

Micsoda ötlet és mégis milyen könnyen átsiklott felette a Totalcar szerkesztősége! Egy tanulmány autóról van szó, a Jaguar fejlesztées, amelyben a "hagyományosnak" mondható lítium akkus, elektromotoros elrendezést gázturbinával fejelték meg. Két fontos következményel jár ez: egyrészt a hatósugár jelentősen megnő nagyjából 160 km-ről 900 fölé, másrészt pedig nem benzinnel, hanem földgázzal megy az autó.

Miért is olyan fontos ez?

Olvasom az The Economist egyik cikkét arról, hogy a RIM, a Blackbarry-k készítője is beállt a sorba, és bejelentette, hogy egy az iPad-hez hasonló tabletet akar a piacra dobni 2011 elején valamikor. Amit a professzionális piacra, üzleti felhasználóiknak szánnak majd. Hogy miért is hívják akkor PlayBook-nak, az már megérne egy noooormálist, de kiakasztás a cikkben ezután jön. Ahogy a cikk írja:

Apple’s success has triggered a frenzy of innovation. Soon consumers will be faced with a bewildering array of tablet devices, ...

Vagyis magyarul: "Az Apple sikere egy innovációs vihart váltott ki. A vásárlók hamarosan egy szédítő mennyiségű termékskálából választhatnak majd, ..."

Nooooooormális?

Nem bírtam megállni, hogy ne számoljak utána. Hiszen az Audi és persze a friss közigazgatási dolgozók nagy csindradattával bejelentették pár napja, hogy bizony most is új munkahelyek készülnek. Az Audi egy 252 milliárdos beruházással újabb 1800 munkahelyet teremt majd Magyarországon.

Ami nagyon szép és érdemes tevékenység.

Mostmár csak 139 748 milliárdot (vagyis százharminckilencezer hétszáznegyvennyolc milliárdot!!) kell majd a kormánynak valahonnan összekalapolnia ahhoz, hogy a maradék 998 200 munkahelyet is a beígért 1 millióból összehozzuk. Hiszen a kormány saját maga nem fogja ezt a pénzmennyiséget letenni az asztalra, hanem majd hasonló szintű vállalkozásokon keresztül fogja ezt megtenni.

Hajrá!

Tótawé publicisztikai cölibátusa elgondolkodtatott azon, hogy mit is lehetne, kellene kezdeni az elént tornyosuló önkormányzati választással. Azzal a kényszerrel, hogy a Fidesz egyszerűen nem hajlandó megtenni a kötelezőnek hitt-gondolt-elképzelt lépéseket addig, amíg nem tudhatja fölényes győzelemmel maga mögött a választásokat. Azt, hogy kényszeredetten minden nemzetközileg és nemzetileg fontos lépést csak halogatnak, miközben kínos pedánssággal tisztogatják és fideszesítik a közjogi méltóságok pozícióit, mintha valami nagy ugrásra készülnének.

Aztán rájöttem, hogy Magyarországon erre van egy nagyon hatékony megoldásunk.

Érvénytelenítjük a szavazást.

A Fidesz ördögi terve a finish-be ért. Nemcsak azt érték el, hogy az önkormányzati választás érdektelenségbe fulladt publicisztikailag, nemcsak azt, hogy hiába vannak égbekiáltó hiányosságok, keresztbeszéd, és logikai bukfencek a jelenlegi kormányzásban, mégsem szedi őket darabokra a sajtó, és főleg nem az ellenzék, hanem sikerült a társadalmi ellenállás egyik legutolsó, sziklaszilárdnak hitt védőbástyáját is semlegesíteniük.

Tótawé ugyanis kolostorba vonul.

Elképedve olvastan a nol.hu-n Aczél Endre írásában, amelyben a központi költségvetésen alapuló állami költekezést szapulja, teljesen jogosan, azon téves Orbáni alaptanon elindulva, miszerint a liberális piacpolitika az oka minden gazdasági nehézségünknek, a következő bekezdést:

Igaz ugyanakkor, hogy akik állandó adócsökkentéseikkel (a két Bush) az ő „piaci fundamentalizmusukat” (Soros) vették át, azoknak sikerült az államot nyakig eladósítaniuk, utódaikra hagyván a szanálást. Tessék figyelni: Orbán esküdt adócsökkentő. 

Noooooooormális?

Az USA eladósodásának és a republikánusi adócsökkentésnek vajmi kevés köze van egymáshoz. Csakhogy ehhez ismerni kellene az adatokat, ami úgy látszik, Aczél úrnak nem erőssége.

Olvasom az index.hu-n, hogy az Intel arra készül, hogy 50 dollárért a kedves vásárló bizonyos processzorokban az eleve beépített, az optimális üzemelést lassító vagy megakadályozó alrendszereket kikapcsolhassa. S az Intel ettől reméli a kissé stagnáló bevételeinek növekedő pályára állítását.

Noooooormális?

Két dolog miatt is teljesen őrültségnek tűnik ez.

Vezettem majd öt órán keresztül, mert el kellett mennem megnézni egy gitárt, amit a végén aztán mégsem vettem meg. S az autó vezetés közben rádióhallgatással töltöttem az időt, s megragadott egy dolog.

A régi Top30 vagy Top40-es, a rádió hallgatás és lemez eladáson alapuló listák helyett most iTunes Top30-as ment a műsorban. Ami három dolog miatt is érdekes, s hogy ennek mi köze van a közelgő választásokhoz, kiderül a végén.

Elgondolkoztam azon, hogy miért is zárjuk börtönbe a bűnözőket? Vagyis jobban mondva, hogy miért börtönbe zárjuk a bűnözőket? Miért nem inkább valami mást teszünk velük?

Évszázadokkal korábban rengeteg módja volt annak, hogy valakire büntetést szabjanak ki. A még mostanában is szokásos bebörtönzés talán az egyik legkönyörületesebb módja volt annak, hogy a rendfenntartók, a hatalmon lévők nemtetszésüket tudják kifejezni valaki tette vagy léte miatt. Emellett voltak más eszközök is, rendszerint vagy fájdalom okozásra, vagy egyfajta testi funkció megszüntetésére kiélezve. Az egyszerű botozás, kalodába zárástól kezdve a szemkiszúrás, nyelvkitépés, fülbe ólomöntésig minden belefért régen, s ha valaki tovább is akart menni, akkor ezerféleképpen lehetett valakit megölni úgy, hogy közben legyen ideje elgondolkodni azon, hogy most mi is történik vele, ebbe beleértve a tüzes trónra való ültetést is Dózsa György példáját alapul véve.

Amely metódusokból csak a bebörtönzés marad meg mostanra.

A Kármán Andrással készített interjú után kezdtem el gondolkozni azon, hogy vajon milyen sikerrel lépett fel az IMF az elmúlt néhány évtizedben a bajba szorult gazdaságok megmentésében. Az IMF ugyanis pont arra lett létrehozva, hogy mint utolsó hitelező, a gazdaságilag bajbajutott, a fizetésképtelenség határán álló (vagy teljesen fizetésképtelen) államokon segítsen akkor, amikor a piaci résztvevők erre már (érthető okok miatt) nem hajlandóak.

Az elmúlt két-három évtizedben sajnos elég sok államnak volt szüksége arra, hogy az IMF-fel szóba elegyedjen. Oroszország, Argentína, a volt Jugoszlávia ugrik be elsőre. Érdekes módon, majd minden állam hasonló cipőben járt, amikor az IMF megjelent a láthatáron, és majd minden állam ugyanúgy végezte az IMF beavatkozása után.

Sokkal rosszabbul.

Csillag István és Mihályi Péter írása a nol.hu-n a Széchenyi terv céljait vette kereszttűz alá azzal a nekiindulással, hogy vajon komolyak-e a kormány céljai az egésszel, vagy sem. Csakhogy szerintem az szerzők nem látják a fától az erdőt. Hiszen akárhogyan is nézem, pro és kontra, a terv nagyüzemi pénzkidobás lesz.

Három okból is.

Olvasom a nol.hu-n a Bűnbakok kora cimű írást, és nem hiszek a szememnek. Arról most ne beszéljünk, hogy valóban a bevándorlók az oka minden rossznak, ami most egy nyugat-európai államban történhez, mert ez a poszt sem erről szól. Hanem inkább Inotai Edit következő mondatáról:

Arra kevesen vesztegetnek szót, hogy például a török bevándorlóknak köszönhetően Berlinben bármikor lehet friss zöldséget kapni, hogy a török takarítónő pedánsan és olcsón kitakarít, és a fodrász jobb munkát végez, mint sok német társa.

Merthogy ennek semmi köze sincs a valósághoz.

Hosszú a hazai szünidő vagy nem? A nol.hu-n megjelent cikk, és a rá reagálók véleménye eltér erről, hiszen valakik (a cikkírót beleértve) szerint túl hosszú a 12 hetes vakáció, a gyerekek kiesnek a ritmusból, a szülőkre felesleges teherként nehezedik a szünidő alatti gyerekfelügyelet megszervezése és fizetése is, a régi átkosban kialakult nyári táborozásdi pedig ma már nem elérhető vagy nem létezik. Az ellenszavazatok szerint viszont a gyerekeknek szükségük van a pihenésre.

Lehetne ezt másképpen is csinálni?

Érdekes írást közölt az ÉS a magyar jellemről, amihez kapcsolódóan a hvg.hu is tárgyalta a magyar üzleti élet sokszínűségét és visszáságait. Míg az ÉS irodalmi és történelmi viszonyítási alapon közelíti meg a témát, a hvg inkább a mostani üzleti kultúra (ha lehet annak nevezni) gyomorforgató helyzetére fordítja figyelmét, aminek hátterében az egészséges versenykultúra kialakulásának hiányát tekinti meghatározónak. Mind dolgozói szinten, mind a vállalatok között "élet-halál harc" szinten bonyolódik a verseny, aminek csak vesztesei vannak hosszútávon, az összes rövid távon is érzékelhető elvtelen megnyilvánulások és viselkedésminták mellett. Ahogy a hvg írja:

Nehéz megmondani, hogy végül is miért alakult így, miért vált ilyenné a társas érintkezés kultúrája, tekinthetnénk ezt is a Kádár rendszer örökségének, mint oly sok minden mást, de valószínűleg a probléma sokkal mélyebb gyökerű, és egy sokkal korábbra visszanyúló hagyománypálya íve alakította ilyenné. Lehet, hogy a magyar jellem sajátságai alakították így, lehet, hogy a kelet-európai lét elviselhetetlen nehézsége. Mindenesetre ebben a kulturális keretrendszerben nagyon kevesen érzik jól magukat, nagyon kevesen elégedettek.

Nos, társadalmi szinten nem tudom, hogy mennyire a magyar jellem miatt uralkodik "a dzsungelharc szintjét súroló agresszivitás", de gazdasági szinten ehhez nem kell semmilyen jellemet (magyart vagy akármilyet) a témába kavarni.